2015. május 19., kedd

Schrämpfh Mária ~ "...az ének a legnehezebb hangszerek egyike..."

Az utóbbi időben azt vettem észre, hogy rengeteg a magát roppant tehetségesnek és profinak tartó önjelölt énektanár és énekes a könnyű zene világban, ami persze nem feltétlenül rossz, de elgondolkodtatott a téma. Úgy gondoltam talán. érdemes megkérdezni valakit, a rendelkezik releváns tapasztalttal, arról hogy vajon miről is szól az éneklés valójában.  Sok a bujdosó, önbizalom hiányos, de roppant értékes hang az országban, akiknek Schrämpf Mária talán tudna segíteni, de legalábbis egy picit motiváltabbá varázsolhatja őket. 

Üdvözöllek kedves Mária a blogon!

Kezdjük a legelején, te hol tanultál meg énekelni?
Schrämpf Mária: Sziasztok. Köszönöm kérdésed, énekelni otthon tanultam meg, mert a szüleim sokat énekeltek nekünk-velünk, szólt a rádió, apukám szalagos magnóját is nyüstöltem, amire felvette a szilveszteri műsorokat…
Viccet félretéve, pécs-gyárvárosi lány vagyok, az általános iskola első osztályában kezdtem el zenélni. Szerencsére ott működött és működik egy, akkor még úttörő-, zenekar, ahova hat évesen már bekerültem. Végigjártam: kisdob, nagydob, ha kellett cintányér, közben elkezdtem szolfézsra és furulyára járni, amit a klarinét váltott.
Eredeti terv szerint azzal szerettem volna továbbtanulni, így elkezdtem zongorázni és előfelvételikre járni. Aztán a célegyenesben mégsem mentem felvételizni klarinét szakra.
Akkor tették fel a kérdést, miért nem próbálom meg a magánének szakot? Megpróbáltam, felvettek a Művészeti Szakközépbe, eldöntetett…
Utána pedig magánének-tanár szakon végeztem a Zeneművészeti Főiskola Pécsi Tagozatán.

Ha jól tudom, most a pécsi színházban dolgozol, ott is kihasználod a tehetségedet? 
S. M.: Ennek azért előzménye van.
Diploma után a Művészeti Szakközépben kezdtem el tanítani, onnan mentem GYES-re, majd egy alapfokú zeneiskolában tanítottam több mint tíz évig. Egészen addig, míg a zeneiskola élt…

Aztán munkanélküli lettem…
Pécsen és a környékén a zeneiskolák el vannak már látva magánének tanárokkal, csak úgy tudtam volna elhelyezkedni, ha biztosítom magamnak és az iskolának a kellő számú növendéket…
Így aztán előbb közönségszervezőként dolgoztam a Pécsi Harmadik Színházban, most pedig a Pécsi Nemzeti Színházban súgóként, így próbálok szakma-közelben maradni.
A tehetségemből, adottságomból a színházban most annyit tudok kamatoztatni, hogy éppen idén már a második operát súgom, ismervén és értvén a kottát, ha kell „súgni”, olykor beénekelem, amit kell próbákon, a tanulás, fázisában, amikor véletlenül nem lépnek be. A súgás sem igazán súgás a próbaidőszakban, hiszen most éppen zongorával folynak a próbák, és amikor ehhez mondjuk hat szólista is csatlakozik egyszerre, bizony hangot nem kímélve kiabálni kell.
Amikor énekesként kamatoztathattam valamicskét, az egy tavalyi beugrás volt a Mágnás Miska c. operett Stefánia szerepébe, amit azután én vettem át. Stefánia a színpadon csak skálázik, és tartott hangokat ereget, testhez álló szerep. :)

Zenekarban is énekelsz? 
S. M.: 1990-ben kezdtem el ezt a vonalat, egy szigetvári csapattal, az Adiossal.. Akkor terveink között az szerepelt, hogy az igényes pop-rock és könnyűzenével szórakoztassuk hétvégén a szórakozni, táncolni vágyókat. Olyan előadók dalait játszottuk, mint Gary Moore, Phil Collins, George Michael, Prince, Madonna, Jennifer Rush, Roxette, sorolhatnám. Ám a közönség összetétele egyre jobban követelte a lakodalmas műfajt, így aztán báli zenekarrá avanzsálódtunk.
Jelenleg is énekelek egy olyan csapatban, akikkel tánczenét közvetítünk leginkább. Tavaly a komlói Rock-To-Rock együttessel Floyd Feeling néven csináltunk egy ősbemutatót. A műsor a The Dark Side of the Moon című lemez teljes anyagát és más Pink Floyd számokat elevenített fel.
Ősbemutató, mert a dalok nagy része magyarul szólalt meg, és néhány látványos show-elem is gazdagította a produkciót. Ez idén újabb számokkal bővülve májusban ismét hallható-látható lesz.
Ezen kívül Fischer Norberttel van egy Dallamvarázs című felállásunk, musical és könnyűzenei dalokkal /Cserháti-Charlie, Hungária-Neoton, stb/ igény szerint.
Játszottam a Pécsi Nemzeti Színház Macskafogó c. darabjában éppen 10 éve, illetve a Pécsi Harmadik Színházban a Game over c. musicalben; ugyanott a Prága, főpályaudvar c. darabban énekeltem és klarinétoztam, jelenleg a Príma környék c. darabjukban teszem ugyanezt. Volt pár éve egy önálló estem Ezer arc címmel, musicalválogatásokból. Ha hívnak operettet, vagy komolyzenei dalokat énekelni, az sem gond.


Mióta foglalkozol énekoktatással? 
S. M.: 1987-ben kezdtem a főiskolát, amikor is már hospitálni is jártunk, olykor helyettesítettem a tanárt, és már tanítottam magánúton is. Így akkor elmondhatom, hogy közel 30 éve…


Általában milyen tanoncok érkeznek hozzád? 
S. M.: Teljesen változó. Ez alatt a harminc év alatt a 6 évestől a 60 felettiig volt és van tanítványom. Hozzáteszem, 14-15 éves kor alatt nem igazán beszélhetünk hangképzésről, hiszen a mutálás előtt állnak még.
Aki olyan pici volt, annak inkább az előadásmódot és a légzéstechnikát, a jó artikulálást igyekeztem átadni, mert annyira szeretett volna énekelni. Főiskolásként tanítottam helyettesként a zeneiskolában, ezt már említettem, így akkor voltak olyan növendékeim, hacsak ideig-óráig is, akik ma már opera- vagy musicalénekesek.
Aztán a szakiban először óraadó tanárként kötelező hangképzést tanítottam, majd szintén helyettesítőként majdnem egy évet tanszakvezetőként, magánéneket. Ott is voltak olyan növendékeim, akiket én felvételiztettem és vettem fel, később, az egyetem elvégzése után aztán ők tanítottak ott.
Aztán a zeneiskolában kezdtem tanítani, onnan is vannak sikeres „projectek”. Nem szeretnék név szerint kiemelni senkit, de elmondhatom, hogy a hospitálástól kezdve a mai napig van számos olyan volt növendékeim, akik ma már operaénekesek, színészek, rendezők, énekművészek, tanárok, vagyis szakmabeliek. Ha nem is közvetlen az én kezeim alól kerültek azonnal a pályára, fejlődési folyamataik részese voltam.
Sajnos mai iskolarendszerű zeneoktatásunkban kétféle zene létezik: a komolyzene és a jazz. 15-20  éve még nem volt szigorú korlátok közé szorítva, foglalkozhattunk a könnyűzenével, mint műfajjal.
Nagyon sok „gyerek” jött akkor és lehetett velük mit kezdeni. Amikor pedig nem iskolai keretek között tanítok akkor is vegyes a felhozatal. A könnyűzenei vonalat képviselem inkább, ez az, amiért megkeresnek, de ki mit szeretne, az a mérvadó.

Nagyon sokan rettegnek a saját hangjuktól. Bárkiből lehet jó énekes? Létezik olyan hogy teljesen használhatatlanul rossz valakinek a hangja?
S. M.: Hangja és hallása általában mindenkinek van. Mindenkinél egyéni és változó. Sok esetben a relatív zenei hallás, hogy is mondjam, fejletlensége okoz problémát.
„A különböző hangmagasságok felismerésének a képessége. Az abszolút zenei hallás a hangmagasság felismerésének képessége, míg a relatív zenei hallás esetében egy előzőleg megadott hangmagasság alapján, ahhoz viszonyítva történik a felismerés. Az emberiségnek csak elenyésző hányada rendelkezik abszolút zenei hallással, ugyanakkor ez a képesség nem feltétele annak, hogy valaki zenei szakemberré váljon.”
Viszont ez fejleszthető, bár nem hinném, hogy a magánének tanár dolga, én mindenesetre több esetben is foglalkoztam ilyen növendékekkel. Jött egyszer egy leány, és kértem, énekeljen. Hozott alapot, arra énekelt. Ment a nóta, ő énekelt, majd amikor a dallamív emelkedett, ne adj Isten, modulált, ő énekelt tovább a neki megfelelő hangmagasságon, nem követve a változásokat…. Nem hallotta, hogy nincs tonalitásban, úgy énekelt, ahogy neki kényelmes volt magasságilag… Célja volt vele és megoldottuk. Kezdtük ott, hogy leütöttem egy-egy hangot addig, amíg vissza nem énekelte tisztán. Majd lépésről lépésre előbb szekundlépésekkel, majd minél nagyobb hangközökkel folytattuk. Persze hónapok alatt értünk el arra a szintre, hogy közönség elé lépjen, hiszen ez volt a célja.
Hogy bárkiből lehet-e jó énekes? Ezt azért nem merném kijelenteni… Ahhoz az alkalmas, vagy a kevésbé alkalmas hangon kívül kell még valami plusz. Példának szoktam említeni a színésznagyságot, Törőcsik Marit, akinek az énekhangjára nem mondható, hogy őstehetség, viszont Ő megoldja, áthidalja, elfeledteti a stílusával és az elő-adóművészetével, abbéli tehetségével.. És ez a nem mindegy. Viszont ahhoz Törőcsik Marinak kell lenni….
Volt olyan eset, amikor a növendék jött, hogy az egyik középiskolai tanára üzente, mit énekeljen egy karácsonyi koncerten… Kicsit kiakadtam, és visszaüzentem, hogy én sem szabom meg, mit tanítson nyelvórán, engedje meg, hogy én döntsem el, hogy háromhavi énektanulás után a gyerek mit énekeljen. Mert az éneklés nem abból áll, hogy azt a százhuszonkét fekete bogyót elénekelem a kottáról.
Apropó…kottaolvasás… nem kizáró ok, ha valaki nem tud kottát olvasni. Sokan félvállról állnak hozzá, mert „csak” énekelni szeretne. Amikor pedig elkezdjük, majd adagolom szépen, hogy mire és hogyan, mikor és miért figyeljen, akkor kiderül, az ének a legnehezebb hangszerek egyike. Ez azért mondható el, hiszen mindennek ki van téve az emberi hang. Elsősorban az egészségi állapotnak, majd pedig az egyén lelki és fizikai állapotának, sőt még az időjárásnak is. A fáradtság, a fájdalom, a gyengeség éppen úgy kihat rá, mint a túláradó és felfokozott lelkiállapot. Éppen ezért a fejünkben kell elsősorban kontrollálni, hogy mit is akarunk éppen kezdeni a hangunkkal. És akkor ott van még a légzés, az artikuláció helyes alkalmazása…
Rengeteg összetevőből áll, az elején meg is riadnak hirtelen, amikor előhozakodok a tudnivalókról. Ezeket természetesen óráról órára ismétlem, és sorolom. A Tv-ben látni, hogy nagyon sokan nincsenek is tisztában önmaguk képességeivel, ezt nagyon tisztán tükrözik a különböző tehetségkutató műsorok. De szakmai szemmel (füllel) azt is ki merem jelenteni, a sok esetben a végeredmény sem azt tükrözi, hogy ki volt közülük a legtehetségesebb.

Végül is mitől lesz valaki jó énekes? 
S. M.: Elsősorban nem csak hangi adottság kérdése. Szerintem. Sok mindent említettem az előző kérdéseknél is, az mind jó, ha van. De nagyon fontos és talán az egyik legfontosabb dolog az alázat. Alázat a zene iránt, a szerzők iránt, a műfaj, a színpad, a társak és minden iránt, ami ehhez hozzákapcsolódik.
Ahhoz, hogy átadjunk valamit, tudni kell, miről is énekelünk, miről szól, mi a lényege. Az is, hogy alkalmazkodni tudjunk. Hogy felvállaljuk azokat a dolgokat, amik ahhoz szükségeltetnek, hogy a maximumot tudjuk adni.
Hogy a testünket, a torkunkat és a lelkünket megfelelően tudjuk karban tartani. Persze amúgy nem könnyű „csak” eregetni a hangokat sem, de csak üres szólam kellő felkészültség és érzelmek nélkül.
Teljesen mindegy, hogy egy apró kultúrházban lép fel az ember, vagy egy nagy arénában, mindenhol egyformán kell teljesítenie. Önmaga miatt és azok miatt, akik megtisztelték a jelenlétükkel.
Úgy gondolom és elmondhatom, a legnagyobb eredmény nem csak az, ha valaki pályára tud állítani növendéket. Nemrég kaptam például azt a visszajelzést, amikor egy, már pályán lévő énekesnek elmondtam segítségképpen a véleményem és igyekeztem tanácsot adni, segíteni, hogy oldja meg könnyebben a feladatot, hogy bizony nagyon ritka az ilyen. Az őszinteség. Ha a tanár oldaláról nézem, akkor azt gondolom, ha segíteni tudok, akkor miért ne, hiszen ezért tanultam ezt, és erre tettem fel életem egyik részét.
Ha az én segítségemből valaki profitálni tud, akkor az nekem is siker és öröm. Ha énekesi oldalról nézem, szerencsére elkerül az úgymond „énekes-betegség”, ami a másik ellen szól. Nekem öröm, ha adhatok és még nagyobb öröm, ha látom, hogy vevők is rá, és igyekeznek megvalósítani.
Átadni a temperamentumommal és a szavaimmal a növendékeknek azt, ahogy én látom s érzem a dolgokat. Persze nem szentírás, mindenki annyit tegyen magáévá belőle, amennyit jónak lát és amennyit elbír. Sokszor és sokat beszélgetünk is, megnyílnak és tanácsot kérnek különböző dolgokban.
Kell a lelkünknek a zene, nagyon kevesen kerülnek a pályára, de biztosan mindegyiküknél nyomot hagyott az óráink hangulata, egy-egy mondat, amiből a mai napig az élet bármilyen területén tudnak töltekezni.
És ez a lényeg.

Ha esetleg kedvet kaptál az énektanuláshoz, keresd Máriát bátran a Facebookon.
https://www.facebook.com/maria.schrampf

K.E. Lenhárd