2015. március 8., vasárnap

Szapy ~ "Nehéz egy-egy képben visszaadni azt amit a koncerten lehet tapasztalni, de pont ettől szép."


A zenekari élet alapvető része az online marketing, ami megköveteli hogy a zenén kívül más elemeket is megjelentessenek a csapatok, mint például videók, grafikák, vagy épp fotók. Néhány jól sikerült koncertkép, jó eséllyel meghozza a hallgatók kedvét ahhoz, hogy ellátogassanak egy bulira. Ehhez viszont ügyes fotósra van szükség, aki a lehető legjobb, legkülönösebb pillanatokat örökíti meg a színpadon. Nekik pedig nincs mindig könnyű dolguk.
A haza online zenei színtér és a fővárosi koncertek, fesztiválok egyik legismerősebb arca Szapy, avagy Szappanos Zoltán neve sokak számára ismerősen csenghet, hiszen az ország egyik legnagyobb könnyűzenei portáljának, a Rockerek.hu-nak az egyik meghatározó munkatársa. Sokan nem tudják róla, hogy emellett nagyon ügyes fotós, úgyhogy úgy gondoltam, megérne vele egy beszélgetést a téma.

Üdvözöllek Szapy!
Akasztják a hóhért, most én kérdezek!
Az írás mellett, nagyon szeretsz fotózgatni is. Mikor kezdtél el először kattintgatni?
Szapy: Annyira nem is régen, az első komolyabb élmény szinte párhuzamosan jött a cikkírással, legalábbis koncertfotózás terén mindenképp. Maga a fotózás érdekelt tizenéves koromba is, csak épp eszköz nem volt hozzá, semmi lehetőség. Persze alkalmanként járt a kezemben gép, még analóg, de abból is alsó kategóriás, bárki számára könnyen elérhető, s nagyon nem tudtam kezelni sem, csoda hogy nem ment el a kedvem egy életre :) Így tolódott az egész, de valahogy nem merült úgy feledésbe, mint egyéb tervek (pl. általános iskola kezdetén dobolni szerettem volna tanulni, de nem engedtek). Az első meghatározó élményeket végül 2007-ben éltem át, azóta csak erősödött a szenvedély.

Sajnos a jó látásmód és a jó ötletek mellé nem árt, ha van az embernek egy jó gépe is. 
Sz.: A jó látásmód mindenképp fontos :) Valamint az, hogy tudja kezelni a gépét az ember. Ezen a téren még bőven van mit tanulnom, mivel elsősorban autodidakta módon tanultam/tanulom, némi segítség igénybe vételével. De semmi képzésre nem jártam. Ebből fakadóan akár pozitívan is hat egyfajta természetesség, ráérzés, amit nem befolyásolnak annyira tanult dolgok és elvárások. (Ahogy egy-egy tanultabb ismerős megjegyezte: érdekes, sajátos látásmóddal dolgozok, de van amit ezért szeretnek). Viszont hiányzik a ‘komolyabb’ szakmai felkészültség, tehát érdemes megtalálni a kettő közti összhangot. S akkor térjünk rá a fényképezőgépre :) Persze hogy nem árt egy jó gép, de legyen megfelelő objektív is hozzá. Sőt, abból inkább készlet ha tényleg ezzel akar foglalkozni az ember.Vagy ha van rá pénze, akkor vesz egy ‘vállról indítható rakéta’ jellegű gépet, s akkor már eszköz szintjén egész jól áll. Eddigi tapasztalatok alapján viszont azt mondom, bőven jó, ha előbb a kisebb, félprofi gépet tudja kezelni az ember. Kezdetnek tökéletes, és azzal is szép eredményeket lehet elérni. Felesleges másfél milliós gépre beruházni, ha hiányoznak az alapok. És mennyivel jobban hangzik ez a magyarázat, mint egyből azt mondani, hogy csóróbb vagyok én annál, mintsem olyan drága cuccot vehessek :) A kezdetekben talán egy-másfél éven át egy Nikon D40 volt gyakran nálam, afféle szerkesztőségi gépként, míg kollégától el nem lopták egy alkalommal. Lehetett tanulni, gyakorolni rajta, de akkor még nagyon sok minden hiányzott, egyes lényegi dolgokat is csak jóval később észleltem. Akkoriban még egy Lumix lencsével ellátott Panasonic járt nálam párszor, a pontos típusra nem is emlékszem. Kicsit lassú volt, de képminőségben mindenképp kárpótolt. A kihajtható kijelzőjét külön szerettem, néha igen hasznosnak bizonyult. Aztán volt némi szünet, saját géppel nem rendelkeztem, s venni sem tudtam. Időnként kaptam kölcsön egy Canon 300D-t, ami megint csak új volt számomra, de hamar kiigaztodtam rajta (most már megint furcsa ha újra kezembe kerül). Sőt, annyira megtetszett, hogy amikor végre lehetőségem nyílt sajátot szerezni, maradtam a márkánál, csak újabb típust kerestem (Canon 1100D lett belőle). Gyakorlatilag az akkori teljes prémiumom ráköltöttem, s végül kicsit még pótolni is kellett :) elégedett vagyok vele, viszont az alap objektív sokszor kevésnek bizonyul, érződik, hogy ezen még bővítenem szükséges. De használhatóság szintjén a váz teljesen bevált, könnyen kezelhető, s még egyszer sem hagyott cserben. Hirtelen nem tudom pontosan megmondani, s nem is találom az információt. Legjobb emlékem szerint kb 150 ezer expozícióra képes, de szerencsés esetben többet is kibír a zár. Szóval lehet bátran kattintgatni még, de azért nem árt néha ellenőriznem a számlálót :)


Mik a kedvenc fotótémáid?
Sz.: Három témát kedvelek igazán: természet, építészet és a koncertek. A természet egyszerűen adja magát, rengeteg gyönyörű hely van, s nem feltétlen kell messze menni. Már a főváros környékén is akad bőven, csak az nem veszi észre, aki lusta kimozdulni a négy fal közül :) Nem beszélve az apró részletekről, melyek szinte bárhol megjelennek. Egy-egy virág, érdekes növény, csörgedező kis patak is tud érdekes és szép lenni, akár csak a táj látványa. Tavaly pl. ilyen szempontból is érdekes volt Arlóra látogatni: fesztiválra mentem, de már maga a helyszín miatt is megéri. Bányató a hegyek között, gyönyörű hely, egy olyan környéken, ahova nem feltétlen megy csak úgy el az ember. Az építészet szintén a szépségével ragad meg. A művészet egyik formája, kifejezettem szeretem az aprólékos munkákat, ahol a nagy egész számtalan apró részletet rejt. Építészeti emlékekben pedig hazánk is igen gazdag, rengeteg érdekességet találni. Ilyen szempontból is kifejezetten szeretem pl. a történelmi emlékekben bővelkedő városokat, annyi felfedezni való akad. Ilyen szempontból kifejezetten előnyös számomra Szentendre, rengeteget jártam a városban, mielőtt oda költöztem volna, de még mindig sok újdonságot tartogat számomra, folyamatosan bővül a galéria :) A koncertek pedig egyszer csak képbe jöttek. Magam sem tudom, pontosan minként indult, de volt köze a sajtómunkálatokhoz. Az első élmények során nagyon megtetszett, szépen rá is kattantam, és időnként igen nagy aktivitást lehetett nálam tapasztalni. Mostanság ebből vissza kellett venni, mivel jóval kevesebb időm jut épp erre is, de cseppet sem terveztem visszavonulni. Jó néhány tervem van még, s szeretnék minél többet kihozni magamból. A tanulás ennek csak egy része, a felszerelést is szükséges fejleszteni. Előbb vagy utóbb minden megvalósul, a maga idejében. Külön embereket fotózni, portérkat készíteni viszont annyira nem szeretek. Kivétel két pici lány, akikről már a rengeteg kép alapján sokan azt hiszik, az én gyermekeim :) Közeli barátaim a szülők, s fogalmazhatunk úgy, én csak a ‘roszéletű nagybácsi’ vagyok :D Igen sokat vagyok a lányokkal, főleg az utóbbi időben, így a képanyag is gyakran bővül. Egyszerűen gyönyörűek. És kifejezetten fotogének is. Róluk rossz kép nem készül :)

Nem lehet egyszerű jó pozíciót találni a koncerteken, hogy lőj egy jó fotót. 
Sz.: Ahol van fotósárok, még viszonylag egyszerű a helyzet, létszámtól függően. Előfordul, hogy a kordon és a színpad közti szűk sávok 15-20 ember kerülgeti egymást, miközben mindenki a jobb pozíciót vadássza. Szerencsére elég pozitív tapasztalataim vannak ezen a téren, a nagy többség figyel egymásra is, tudjuk jól, hogy amilyen mindannyiunk szeretne jól produkálni, értékelhető munkát kiadni a kezéből. És ehhez érdemes együttműdködni, mindenkinek jobb. Rock/metal koncerteken ez teljesen jól működik, hiszen a nagy többség ismeri is egymást, legalább látásból. Kerültem néha számomra teljesen idegen környezetbe, ahol elsősorban az ismertebb média volt jelen, s igazából én voltam a kakukktojás mint rockzenei sajtó, és hozzájuk képest igen csak alapfelszereltséggel. Így pl. a tavalyi Szabadságkoncerten. De még ott is elég pozitív élménnyel gazdagodtam, némelyik fotóssal jót beszélgettünk a koncertek előtt, emberként. Néha pedig kifogunk 1-2 öntelt arcot, aki gyakorlatilag mindenkin és mindenen képes átgázolni egy jó képért, mert hogy neki az a dolga. Az ilyeneket hamar kiközösíti, egységesen ignorálja a társaság. számomra ez így is van rendjén. Időnként előfordul 1-1 idióta, aki valamilyen módon bejutott, sok köze nincs az egészhez, de legalább ivott eleget. És miatta szív mindenki más. Ráadásul pont nagyobb koncerteken fordult elő, a biztonságiak pedig válogatás nélkül, egyöntetűen utáltak bennünket. Na most gondold el ezt egy 3-4 napos fesztiválon, amikor a végére már be se akarnak engedni, mondván hogy ‘csak a baj van veletek’. Nem mintha velem sosem fordult volna elő, hogy nem voltam szomjas amikor adott zenekart fotóztam, de azért van egy határ amit be kell tartani. És egy elvárható viselkedési norma. Egymásra figyelünk, nem lökjük fel, nem vakuzunk össze-vissza (főleg hogy nagyobb színpadoknál eleve tilos), és nem a fotósárokban kezdünk el headbangelni… Ha pedig a saját lábán nem tud megállni, akkor már mit keres ott ugyebár.. S mint említettem, persze hogy volt érdekes eset, főleg ‘ifjú koromban’, sok zenekaros estéken. Becsúszott pár sör az est folyamán, és az utolsó bandára azért csak-csak hatott. De nem annyira, hogy a válallhatatlan formát hozzam, a feladatom el tudtam végezni, másrészt ittasan is elég békés emberke vagyok, így pobléma sosem volt. A vicces inkább az, hogy nem egyszer a legjobb képek úgy sikerültek, ha volt némi löket a fejemben. Mintha szárazon nem úgy ment volna :D Valahogy ezen a téren is ‘korral érik az ember’ és rájön, mit kellene másképp. S valóban, jobban odafigyelek, és még így is szégyellem, néha milyen voltam. Néha vicces helyzeteket produkál, de nem mindig pozitív. Érdemes inkább odafigyelni. Persze ezzel nem azt mondom, hogy görcsösen a feladatra koncentrálva nem tudom elengedni magam és vízen élek, mert bizony konert közben van hogy jólesik egy-egy árpamaláta alapú szörp, de már teljesen más. Talán megtanultam beosztani az energiát és a lépéseket, felelősségteljesebben. De érdekes helyzetek adódnak így is. Előfordul hogy nincs kordon, de erősen megmozdul a nép. És fotózz. Vagy menekülj és mentsd a géped.. Ha nem a színpadra tapadsz, ahova ’legfeljebb odanyomnak’ és az fáj, akkor elég merész válalkozás. Rockmaratonon merészkedtem be egyszer a közönség közé fotózni Hobo és Deák Bill közös szereplésén. Haver is nyúzott, hogy menjél, ugyan már mit aggódsz, erre nincs pogo. Pogo nem volt, de mellettem pár ember olyannyira beindult a Kopaszkutya hallatán, hogy kb. háromszor verték le a vesémet, mire távolabb tudtam kerülni tőlük. Néha a pirotechnika okoz parát, bár általában úgy időzítik, hogy olyankor legfeljebb a biztonságiak legyenek a kordonon belül. Kivéve amikor nem. Az már necces. Egy Tankcsapda koncerten volt ilyesmihez szerencsém először, talán EFOTT volt. Viszonylag magasan volt a piro, de azért megéreztük… Annyira félni nem kellett, elég közel nem is jutottunk, inkább ijesztően hatott elsőre. De ugyanez a 2014-es Rockmaratonon már félelmetesebb volt, a Sabaton koncertjén. Előre szóltak a biztonságiak, hogy maradjunk a kordon mellett, ne közelítsük meg a színpadot. Rendben. De arról nem volt szó, hogy hatalmas - figyelmet megzavaró - durranásokat követően 2-3 méteres lángokat csodálhatunk ebből a távolságból. Azt meg ugye nem kell ecsetelni, ez némi hőhatással is jár. Ha lusta vagy borotválkozni, csak lépj egy lépést előre, probléma megoldva, túlteljesítve! Ezek után elenyésző apróság, amikor a bodysurf mámorában ringatózó srácot úgy szedték le a tömegből, hogy sikeresen a fejemet rúgta meg, miközben erőteljesen a színpadra fókuszáltam. Balesetek mindig történnek. Ahogy az érdekemberek is előbukkannak... Mint pl. az a lány aki egyértelműen lepattintott, de amikor egyik nagy kedvencének koncertjén meglátta ahogy engednek be a színpad elé, máris érdekesnek talált. És egész véletlen aznap este mintha tőlem sokatlan mód lekezelő lettem volna. Gondolom hogy érezze a törődést. Ideje lenne megtanulnom viselkedni :)

Szerinted milyen egy igazán jó koncertfotó? 
Sz.: Nem hiszem, hogy az én véleményem lenne mérvadó eme kérdésre :) Azt tudom elmondani, hogy nekem mi tetszik vagy mi nem. Szeretem, ha a kép tükrözi a hangulatot, a lendületet. Nehéz egy-egy képben visszaadni azt amit a koncerten lehet tapasztalni, de pont ettől szép. Egyetlen állókép, mégis tele élettel. Fekete-fehérben is születnek remek képek, ismeretségi körömben van, aki kifejezetten azt részesíti előnyben, igen jó érzékkel. Személy szerint inkább a színes képekre hajlok, közelebb állnak hozzám. Itt nem csak a saját képekre értendő, hanem azokra is, amelyeket kedvelek. Sajnos előfordul, hogy a fénytechnika nem kedvez e téren, viszont ahol igen, azt érdemes kihasználni. Magam is szívesen nézem vissza mások képeit, melyek jól tükrözik a látványt vagy elcsípnek, kiragadnak egy-egy érdekes pillanatot. A jó képek odavonzzák a tekintetet. Láttam már olyan képsorozatot is, amitől szinte az asztalt csapkodtam, fejjel. Megszokott ‘amatőr baki’ hogy kilóg a fél ember, fejetlen, homályos, stb. De mellette az összes kép egyszerűen unalmas. Amikor a készítőjük nagyon nem érezte, mit kell elcsípni. Semmi hangulat, mintha csak random

Melyik volt az eddigi legnagyobb csapat, akikhez volt szerencséd? 
Sz.: Az attól függ, hogy népszerűségük és elismertségük szerint, vagy melyik volt számomra a legnagyobb élmény? :) Persze van köztük átfedés. Több nevet is tudok ide sorolni, mindenkinek más és más. Elsők közt volt a Within Temptation és a Scorpions. Azóta pedig pedig sikerült olyan zenekarokat lencsevégre kapnom, mint az Asia (igen csak klasszikus felállásban: Carl Palmer, Steve Howe, John Wetton, Geoff Downes), Cannibal Corpse, Carl Palmer, Cradle Of Filth, Dream Theater, Dropkick Murphys, Kreator, My Dying Bride, Nightwish, Richie Kotzen, Saxon, Stratovarius, Tim Ripper Owens.. No meg a Joe Satriani-Steve Vai-Steve Morse felállású G3. Valamint pár napja Arjen Lucassen és Anneke van Giersbergen. Még ha fotózás szempontjából cseppet sem volt számomra előnyös a hely, akkor is nagy élmény, hiszen álmomban se gondoltam volna előtte, hogy valaha lencsevégre kapom Arjent. De számomra szintúgy nagy élmény volt amikor a Pagan’s Mind fellépésén fotózhattam (kétszer is), visszatérő élmény az utóbbi években egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Arkona. Egyetlen alkalommal pedig egy igen régi USA-beli thrash bandát is sikerült elcsípnem. Ez pedig a Flotsam and Jetsam, melynek Jason Newsted is tagja volt a ‘80-as években, gyakorlatilag onnan indult a karriere. És egy név mindenképp hiányzik a sorból: Yngwie Malmsteen. Láthattam színpadon (egész pontosan a billentyűs adott belépőt :P), de akkoriban még nem merültem ennyire el a zenei életben, sem a fotózásban. Persze van még jó néhány világszerte népszerű zenekar, akik esetleg nálunk is jártak már, de nekem mikor milyen okból kimaradtak. Örülök az eddigieknek is, szép kis lista.

Van kedvenc zenekarod, akiket különösen szeretsz megörökíteni a színpadon? Esetleg gyakran visszatérsz hozzájuk? 
Sz.: Hazai szinten abszolút kedvenc a Watch My Dying. Mindig remek témát szolgáltatnak, részben a koncertek fotózása mellett szerettem meg őket, igazából úgy kattantam rá a dalaikra is… Másik favorit a Moby Dick, hozzájuk jó néhányszor volt szerencsém a ‘kezdetektől’ fogva, értem ez alatt a fotózást, a különbség, hogy zenéjük már gyerekkoromban is eljutott hozzám, amikor heti rendszerességgel a rádióra tapadtam, amíg a Garázs szólt :) Visszatérő téma még a Depresszió, bár őket felvételről elég ritkán hallgatom, koncerten az egész másképp hat. Fotózás szempontjából is igen pozitív, ahogy folyamatosan fejlődött a színpadképük, mindig valami új, valami jobb lett, és személy szerint kifejezetten szeretem őket fotózni, általában jól elcsípett pillanatok mellett élettel teli képek készülnek fellépéseiken. Mindezek mellett talán kicsit kakukktojás, de pl. a Firkin is gyakran visszatérő szereplő lett, ebbe erősen közrejátszik az a hangulat és energia, ami felőlük árad. Minden alkalommal vidám, és nem ‘munka” inkább örömteli, amit itt átélek, már a fotósárokban is. Számolni sem tudom, hány alkalommal fotóztam a Niburta zenekart, ami szintén igen pozitív élmény. Sőt, velük készült több videofelvétel is, ami megint egy érdekes világ. Ebben még nem igazán merültem el, de az eddigi eredményt látva azért örömmel tölt el, hogy jó alapot sikerült szolgáltatni a legutóbbi kliphez is. Amíg létezett a Leaner zenekar (előbb Nirvana Tribute majd saját dalok is előkrültek), elég sok helyre elkísértem őket. Egyben voltam road is számukra, s megszámolni sem tudom, hány alkalommal fotóztam vagy videóztam őket. Egy alkalommal egészen Anglia észeki részére is mentünk, tribute fesztiválra, a zenekar elődjével pedig egy erdélyi turnén indult a történet… Mindezekről megannyi felvétel és kép maradt meg. Számos remek kép készült a Hollywood Rose koncertjein az évek során, náluk is annyira jó a színpadkép, annyira adja magát, néha nehéz leállni is és csak a koncertre figyelni. (Ritkán nevezek fotópályázatra, tele bizonytalansággal, viszont jó érzés volt szembesülni, amikor első és eddigi egyetlen dobogós helyezést értem el - ami pont hozzájuk köthető) Jó néhány kedvenc fotót a Virrasztók és a Perfect Symmetry szereplése szolgáltatott, valahogy ők is mindig a színpadhoz vonzottak. S még van pár kedvenc (fotózás szempontjából és
zenei értelemben is), így pl. Avatar, Cojones, Dharma, Insane, Mytra (főleg az utóbbi két évben), Vale Of Tears, no meg számos formáció amiben Jósa Tamás barátom szerepelt, vagy jelenleg is működik (így l. Iron Maiden és Pantera tribute, felvidéki hard rock zenekar az Ayers Rock, és mostanság atz Invader). Küföldiekből kevésbé tudok így említeni, hiszen őket azért ritkábban sikerül elcsípni, s az sem mindig úy sikerül… Az Arkona igazi kihívás, ahogy az Eluveitie is annak bizonyult. A Nightwisht eddig négyszer láttam, de csak egyetlen alkalommal sikerült fotózni, a Scorpionst sikerült kétszer lencsevégre kapni, de arra már nem nagyon lesz többet lehetőség… A Kreatort eddig háromszor sikerült elcsípnem, de nem bánnám, ha lenne még rá alkalmam. Egyelőre sajnos itt zárul a lista, legfeljebb átcsapna a ‘láttam már egyszer de jó lenne még’ felsorolásba. Ki tudja, ez még mennyit változhat :) áll össze ahhoz képest, hogy honnan indultam. képeket nézegetnék céltalanul.

Köszönöm szépen a válaszokat! Remélem még hosszú ideig láthatunk a koncerteken és sokáig láthatunk még tőled jobbnál jobb képeket! 
Sz.: Köszönöm a lehetőséget, magam is bízok benne, hogy így lesz! :)


Szapy fotós Facebook oldala:
https://www.facebook.com/KieronSzapyphotocollection?fref=ts

Rockerek.hu magyar közösségi és zenei hírportál:
http://rockerek.hu

K.E. Lenhárd