2012. december 4., kedd

Zenész és Tetoválás vol2. ~ Veres Gábor & Hartmann Ádám

A héten folytatódik a tetoválásokról szóló interjúsorozat. :)
Előző héten Maczák Márk és Bőcze Zsolt mesél a varratairól, ma pedig Veres Gábor(Watch My Dying) és Hartmann Ádám(Depresszió).

Na hát akkor kezdjük a legelején, hány évesen kezdtétek el a tetoválást? :) 
Gábor: 19 évesen egy felkaros kriszkraksz, benne egy kiszáradt fával. Tiszta folt lett az egész gyógyulás után, annak ellenére később egészen körülményes volt letakarni.
Ádám: Szerintem olyan 20 lehetettem, mikor feltetettem az első mintát, de már gyerekkorom óta álmodoztam róla. Volt hogy le is rajzoltam magam, egy full kitetovált testel. Az első mintán elég sokat agyaltam, akkor még azt hittem ez lesz az első. Végülis az első két lemezünk egyvelege került rám, amit a dobosunk Dávid rajzolt meg nekem.

"Kemény rokkerkedés" volt, vagy már akkor is beteges vonzódást éreztetek a varratokhoz? Hehe. :)
Gábor: Ez 18 éve volt, teljesen másik világ volt még. Nem volt divat a tetoválás, sőt. Nem volt internet, nem volt az embernek az az érzése, hogy a fél világ kivarrt, szilikonos modellekből áll, nem volt mögötte egy olyan üzletág, ami divatcikké degradálja. Akkor még határozottan megbámultak vele az utcán, kinéztek helyekről, különböztél a környezetedtől. Ha ma lennék annyi idős, már nem csináltatnék egy mintát sem. Most már az számít lázadónak, akin nincs semmi.
Ádám: Nem kifejezetten a "menő" énem akart kitörni belőlem, már akkor is sokan akartak lebszélni róla (és nem csak a szüleim), inkább a "rajzoljunk egy emléket a bőrömre" vezérelt.

AnyaApa mit szólt hozzá? :D
Gábor: Hogy a nagyszülők meg ne lássák,mert akkor mi lesz.
Ádám: Már mondogattam nekik gyerekkorom óta, hogy én majd szeretnék varratni, válasz: majd ha 18 éves leszel. Úgyhogy így 20 évesen kábé nem kértem engedélyt, egyszerűen csak megmondtam: megyek tetováltatni. Nahát vágtak egy fejet meg elkezdték mondani a magukét, de ezt a bejárati ajtó csapódása már elnyomta.

Általában mindenkinek megvannak a baklövései... rossz tetoválót választasz, megbánod a mintát... ismerős? 
Gábor: A bal kart arra szántam, hogy egy teljes családi tabló legyen rajta, felül a gyerkőc, alul anyu, tesó, szülők, nagyszülők, aztán családi állapot változása miatt bukott a mutatvány, klasszikus hiba. úgyhogy oda felugrott egy Mantra-idézet: "nincs szívem, miért fájna" :-)
Ádám: Ismerős sajnos, de ezt csak magamnak köszönhetem. Volt egy idő mikor nagyon rákaptam a tetoválásra, és ha kellett, ha nem mentem az újabb mintáért. Született is egy olyan amit nem szégyelltem, csak egyszerűen nem tudtam soha megmagyarázni. De már túlvagyok rajta, lefedettem.

Ezt talán a legnehezebb megfogalmazni, de mit jelent nektek a tetoválás?
Gábor: Egy ideig rituálé volt, de most már, hogy egy stúdióban dolgozom, valószínűleg úgy vagyok vele, mint a sörgyári dolgozók.
Ádám: Nekem emlékeket jelent. Majdnem az összesről tudnék mondani valamit, miért került oda, mit éreztem akkor, és mit jelent számomra.

Elég szép gyűjteménnyel rendelkeztek már. Van olyan hogy elég?
Gábor: Nekem most épp elég. Így, hogy minden nap ezzel foglalkozik az ember, főleg egy plázában, teljesen más a hangulata az egésznek. Persze nem akarok elkiabálni semmit, mert az utolsó öt-hat minta is mind hirtelen felindulásból jött, és azokat szeretem a legjobban.
Ádám: Egyszer csak elfogy a felület. De tényleg, sose éreztem azt hogy akkor ezt megcsinálják, és kész vagyok. Az egyetlen oka, hogy nem vagyok még kivarrva tetőtöl talpig az az, hogy nem érek rá olyan sűrűn.

Színes vagy szürke/fekete pártiak vagytok?
Gábor: Magamon csak a feketéket szerettem volna mindig, de a már említett javítások miatt átment a dolog ilyen vegyefelvágottba. Csinálni a színeseket szeretem jobban, mert bár lassan haladok velük, jobb játék, mint a fekete hígitgatásával szöszölni.
Ádám: Én nagyon szeretem a színes mintákat, szerintem a színek életet lehelnek a tetoválásba.

Na és melyik a kedvenc mintátok magatokon? 
Gábor: Az, amelyiket a lányom csinált a lábamra 10 évesen :-) Ez egy napocska, erős tribal-hatásokkal :-) Egész nyáron egy olyan ceruzával gyúrt, amire nehéz elemeket kötöztem, hogy szokja a gép súlyát, aztán augusztusban nekiesett, kész volt 10 perc alatt.
Ádám: Kedvencem mintám a bal karomon van, egy gitár. Nem is akármilyen gitár, azzal a gitárral koncerteztem éveken keresztül, a mai napig megvan. Nagyon szerettem azt a hangszert.

Nyúltatok már magatokhoz...? Már hogy izé.... tetováltátok már magatokat? :)
Gábor: Nem és nem is vonz a gondolat. Elég nyafogós lettem az évek alatt, már csak reflexből sem csinálnám megfelelő erővel a mintát és annak sosincs jó végeredménye.
Ádám: :) Nem még soha nem varrtam magam, de egyszer kipróbálnám :)

Tudom hogy ez elég általános kérdés, de titeket mennyire értek hátrányos megkülönböztetések a varrataitok miatt? 
Gábor: Mióta mennek ezek a tetoválós XY-Ink műsorok a tévében, semennyire. Előtte volt, hogy állásinterjúnál a tulaj feltűnően bámult, mint egy fura állatra, aztán persze nem kaptam meg a melót, de nem is bántam. A vicces dolog inkább az, hogy a meló miatt sokféle embert van szerencsém megismerni, és idővel ismeretlenül is tudom valakiről a mintái alapján, hogy van-e bármi közös témánk a világon, vagy nincs.
Ádám: Nem járok olyan helyekre ahol ez hátrányt jelentene, meg már nem szoktam figyelni az emberek reakcióit, mert nem érdekel, de az ismerkedés a barátnő szüleivel résznél azért felvettem hosszú pulóvert. Úgy érzem nem vagyok egy rossz arc, ha megismernek, talán már nem is érdekli őket mivel díszítem a testem.

Ezt egy cimborám kedvéért muszáj megkérdeznem.... FÁJT? ;)
Gábor: Ahol igen, ott akkor és annak volt az ideje. Most már úgy vagyok vele, hogy ha egy mintánál eszembe jut az, hogy ez most vajn fájni fog-e, akkor inkább meg sem csináltatom, mer akkor nem akarom eléggé.
Ádám: Szerintem a fájdalom mértéke érdekli ilyenkor az embereket, mert természetes hogy fáj. Vannak helyek ahol jobban, vannak ahol kevésbé, de próbálja ki... :)