2012. október 23., kedd

Perfect Symmetry ~ Tökéletes szándék


A már lassan két évtizede működő pécsi progresszív Perfect Symmetry hosszú hallgatás után, a nyáron kiadott egy EP-t és hamarosan az új nagylemezük is megjelenik a Hammer World magazin mellékleteként. A zenekar körüli újdonságokról a csapat énekese és gitárosa Kovács Attila és Kusinka Tamás beszélt. :)

Üdv itt a Blackbird Music Blogon!
Nem vagytok már egy fiatal zenekar. :) Röviden hogy foglalnátok össze a Perfect Symmetry eddigi életét?
Tamás: A zenekar több mint 16 éves és a kezdeti 4 fős csapatból ma is ketten tagjai a jelenlegi PS-nek, jómagam, Kusinka Tamás alapító gitáros és Cselényi Ferenc gitáros. Egy ilyen hosszú ideje működő zenekarnál szinte elkerülhetetlenek a változások, pláne hogy a hazai viszonyok is sokszor sodorják ebbe a helyzetbe a zenekarokat, ami gyakran motiválatlanná teszi a bandákat.
Jelenleg 6 tagú a zenekar: Kovács Attila ének, Kusinka Tamás gitár, Cselényi Ferenc gitár, Szkróbó Szabolcs basszusgitár, Kovács Péter billentyűs hangszerek, és a dobos poszton az eddigi Bánhalmi Zsolt helyét egy fiatal srác foglalta el Makk Vata személyében. Ő most tanulja a programot, őt lehet majd koncerteken látni. Ha minden jól megy, akkor ő lesz a PS aktuális dobosa. Sok minden történt a zenekarral az elmúlt években: 2 nagylemez, sok koncert, szakmai illetve közönségsikerek kísérték a pályafutásunkat. Természetesen voltak kudarcok, mélypontok is, de ezekből mindig sikerült kilábalni, mert a zene amit játszunk óriási energiát szabadít fel, ebből táplálkozunk.

Idővel a angolról, magyar szövegekre váltottatok. Miért?
Tamás: Mert Magyarországon élünk és itt fontos hogy magyarul szóljunk a közönséghez. Az előző lemezen még csak kísérleti jelleggel kipróbáltuk hogyan sül el, de a végeredmény minket igazol. Amúgy sok szövegünk megvan angolul is és az új lemezhez is készülnek angol szövegek…
Attila: Az első dalt már tanulom.
Tamás: Igen, valószínűleg az egész lemez meglesz angolul is, mert jó lenne ha ez a lemez külföldre is eljutna, oda pedig az angol kell.

Nyáron megjelent egy kislemezetek. Eléggé ütős anyag lett. :) Hogy fogadta a közönség? 
Attila: Nem tudjuk igazán hány emberhez jutott el, de az eddigi visszajelzések nagyon jók. Sőt, egy kicsit meg is lepődtünk, hogy a szakmából milyen sokan lelkesedtek a hallottakért. Reméljük, hogy a lemez is ilyen fogadtatást kap majd. Mindenesetre a kislemez továbbra is letölthető az oldalunkról.
Tamás: Akikhez eljutott, azok nagyon pozitívan fogadták, rengeteg szakmai fórumon is dicsérték az új dalokat. A hangzás is igen ütős lett, hála Varga Zolinak (SuperSize Recording). De ezen a lemezen mutatkozott be a régi/új énekesünk Attila is.
Attila: Igen, '97-ben voltam a zenekar énekese és két éve visszatértem, ezért ez a régi/új énekes titulus. :D

Melyik a kedvenc nótátok az EP-ről? 
Tamás: Hát én nehezen tudnék választani, mert mindegyiket szeretem és gyakran hangulattól függően változik. Most épp a "Most másról van szó", de a "Változom" is nagyon bejövős :)
Attila: Erre nem lehet válaszolni. Mindig a legújabb a kedvenc. Most, hogy készül a többi szám, már nagyon szeretném egyben hallani.

Közben készül a nagylemezetek is. Decemberre ígértétek ugye. Várjátok már a kiadást? :)
Tamás: Mindannyian nagyon izgatottak vagyunk, egy újabb mérföldkő a zenekar életében, CD melléklet leszünk a Hammerworld magazinban. Így legalább 7000 emberhez juthatunk el egyszerre. Ez óriási dolog, úgyhogy el is értük az aranylemez státuszt :)
Attila: A magam részéről tűkön ülök, de még sok a dolgunk. A “Tökéletes szándék” zenei anyaga már az utolsó stádiumban van, a hammerworld.hu hamarosan bemutatja a borítót és a tracklistát. Készülünk néhány videóval, és szeretnénk élőben is bemutatni majd az anyagot. 

Az EP-hez képest lesznek változások hangzásban?
Tamás: Az EP-hez képest a hangzás nem fog változni. Nagyon korszerű és ütős hangzást sikerült kreálnunk, ami nem nélkülözi az egyes hangszerek igényes, tiszta megszólalását, ami ebben a műfajban elengedhetetlen.

Miről szólnak majd a szövegek?
Tamás: Ez Attila terepe :)
Attila: A szövegek mindig a hétköznapokról szólnak, csupa olyan dologról írunk, ami megtörtént velünk.

Hogy megy nálatok a dalírás? Van egy fő zeneszerző a zenekarban, vagy együtt dolgozzátok ki a nótákat?
Attila: A zenét mindig egy ember hozza, aztán szétszedjük, összekutyuljuk, hozzáírunk és aztán valahogy kész lesz. Addigra kerül rá dallam és szöveg, szóval elég aprólékos a munkamódszerünk.
Tamás: Az első olyan lemez amin a zenekar minden tagja belefolyt a dalszerzésbe. Vannak dalok amiket én hoztam, pontosan 5 dal jött most tőlem de Cselényi Feci is igen termékeny volt, ő két dalt hozott, egy dal Szabitól, kettő pedig Cliff-től (Kovács Péter) származik. De az énekdallamok, vokálok kialakításában énekesünk Attila vállalt óriási szerepet, ő egyébként a hangszerelésbe is belefolyt, sőt szinti témákat is hozott, no meg az igényes szövegekért is őt illeti dicséret. Szóval igen sokan belefolytunk az új anyag kialakításába, nagyon sokrétű lesz.

Terveztek valami komolyabb megmozdulást koncerttéren is a közeljövőben?
Attila: Mindenképp be szeretnénk mutatni élőben az anyagot a régebbi kedvenceinkkel együtt. November 3-án Pécsen, decemberben pedig Budapesten is fogunk játszani. Minden ezzel kapcsolatos információt megtaláltok a honlapunkon.  
Tamás: Igyekszünk majd minél többet játszani, hiszen az elmúlt években keveset koncerteztünk. Nem könnyű manapság olyan koncerteket szervezni, ahol legalább a zenekar költségei megtérülnek. De rajta leszünk, hogy minél több helyre eljussunk, és megismertessük az emberekkel a zenénket, bemutassuk az új albumot.

Elég nagy létszámú csapat vagytok, nem nehéz összeegyeztetni a dolgokat?
Tamás: Néha nehéz, de már megszoktuk, hogy nem mindig vagyunk jelen. Spec a próbákon, hiszen Attila Budapesten él, mi pedig pécsiek vagyunk. Ez máshol is működik, külföldön is, hiszen ma az információáramlás szinte csak egy gombnyomás. Azonban a fontosabb események előtt azért mindig össze szoktunk jönni. Koncerteken meg mindenki jelen van általában :), kivéve amikor nem :) :).
Attila: Ez megdobja a telefonszámlát, viszont nagyon keveset veszekszünk. :D

Köszönöm hogy itt voltatok, várjuk a lemezt! :)
Tamás: Mi köszönjük az interjút!

http://www.facebook.com/perfectsymmetryband?fref=ts



Len