2012. október 11., csütörtök

Faragó István ~ gitárok, fejláda és pedálsor bemutató

Sziasztok!

Sztivi (Faragó István) vagyok, az Erózió gitáros-énekese. Azért határoztam el magamat egy hosszabb-rövidebb lélegzetvételű cikk megírása mellett, mert mint kezdő zenész a kezdő zenészeknek pár apró hasznos tanáccsal talán szolgálhatok, ami persze csak saját vélemény és észrevétel, tapasztalatból fakadó esetleges hibák amiket elkövettem eddigi rövid gitáros "pályafutásom" során, zsákutcák, amikbe nem feltétlenül kell mindenkinek beleszaladnia. A gitáros szemszögéből nézve szerintem a legfontosabb a saját hangzás kialakítása, ami nem feltétlenül egyenlő az egyediséggel, teljesen új dolgok kitalálásával, pusztán arról szól, hogy mindenki legyen igényes arra amit csinál, legyen igénye arra, hogy azt hallja amit a fejében elképzelt, amit tényleg szeretne, és tudatában is legyen annak, hogy ezt hogyan, milyen eszközökkel érheti el. Amikről írni fogok azok teljes mértékben saját vélemények, sok területre nyilván nem térek és nem is térhetek ki, valamint fenntartom a tévedés lehetőségét, mivel emberből vagyok. :)

Gitárok

Nyilván ez a legelső állomás egy gitáros életében, hiszen sok múlik az első hangszeren, itt derül ki hogy van-e elég motivációja, kitartása, lelkesedése és rátermettsége arra, hogy megtanuljon egy hangszeren, jelen esetben gitáron játszani. Fontos állomás ez abból a szempontból is, hogy véleményem szerint minden zenésznek (legyen szó akár gitárosról vagy zongoristáról) tisztelnie kell a hangszerét. Meg kell vele ismerkednie, ki kell ismerni minden apró részletét és tulajdonságát, hogy aztán elmondhassa majd egy idő után a "kettőjük kapcsolatáról" hogy megszerették egymást és barátok lettek.
Az én  életembe a gitár mint hangszer elég későn, 18 éves koromban lépett be, amikor jött egy flash, hogy nekem erre van szükségem, a kreativitásomat ilyen formába szeretném önteni. Az első hangszerem egy 13 ezer forintért vételezett, már 2007-ben is legalább 4-5 éves Golden Ton, német gyártmányú stratocaster kópia volt. Akkor semmit nem tudtam a gitárok technikai dolgairól, volt rajta 6 húr amin elkezdhettem az alapokat elsajátítani, ez akkor nekem bőven elég volt. 6 év gitározás után már tapasztaltabb fejjel nyilatkoznék erről az alapjában véve "farostlemez" testű gitárról. A nyaka így majdnem 10éves létére nagyon jó, kényelmes, nem tekeredik, a bundok kiválóak, a kulcsok tökéletesen tartják a hangolást, az oktávjai olcsósága ellenére nagyon jól állíthatók, és ami a legfontosabb, kényelmes rajta játszani. Az olcsóbb gitároknál amin a legtöbbet spórolnak a gyártók az az elektronika, így erről sok jót nem tudok elmondani, tanuló gitárnak tökéletes volt. Sokan szídják a tényleg olcsó, alsókategóriás gitárokat, de én úgy gondolom ki lehet fogni tényleg jókat, pontosabban olyanokat, amik nem veszik el az ember kedvét a zenéléstől. Azóta ez a Golden Ton természetesen kopott arany hangja mellé kis optikai tuningot is kapott, de hát hiába, sose tagadtam, punk vagyok. :)

A második gitáromat közvetetten Fejes Tamásnak és az általa megálmodott Header márkának köszönhetem. 1 év gitározás után újítottam be ezt a Zakk Wylde Les Paul kópiát, ami akkoriban hangzásilag is teljes mértékben elnyerte tetszésemet (ehhez nagyban hozzájárulhatott a single coil hangzásról humbuckerre váltás). Később persze már több gitár kipróbálása után számomra is láthatóvá váltak a problémái, nem tagadom, a testet leszámítva kb minden elemébe bele lehetett kötni. A nyak-test együttes beállításából adódóan rettenetesen nagy húrmagasság jellemezte, amit a tune-o-matic húrlábbal sem lehetett orvosolni, mivel nem túl jó minőségű volt és két tekerés után eltörött. A hangszedői elég olcsó hangzásvilágot adtak, amit aztán később lecseréltem Seymour Duncan SH-4-re, valamint szinte a teljes elektronikát és a húrlábat is kicserélve kaptam egy korrekt hangszert. Felmerül itt a kérdés, hogy akkor miért nem vettem inkább egy új gitárt, és ilyenkor mondtam én mindig azt hogy bármilyen is a hangszer, ha az ember beleszeret, nem fog megválni tőle, csinosítgatja inkább és a saját szája ízére formálja. Én is így tettem és nem bántam meg, mert ez a gitár 30 koncerten volt hű társam, és a ráköltött pénznek hála még sokszor ennyin képes lenne kiszolgálni.

Miután 3 évig játszottam éjjel-nappal a fent említett gitáron, az internetnek hála találtam egy "használt" stratocaster testet, és bevillant, hogy akár ebből kiindulva egy teljesen saját, új koncepciót is megvalósíthatnék, egy saját gitár építésébe kezdtem. Elhatároztam, hogy ha elkészült ez a hangszer, a következő egy tényleg komoly, drágább gitár lesz, kompletten a boltban vagy akár használt piacon beszerezhető lesz, amin már elve nagyítóval sem találok hibát, de ez az álláspontom gyökeresen megváltozott.
Egy narancssárga színű éger testről van szó, amihez szintén interneten shefteltem egy nyakat, amihez fogható üzletet nem biztos hogy kötöttem eddig. Amikor az ember elahtározza hogy gitárt vesz vagy készít(tet), fel kell tennie magának a kérdést, hogy "Mire is van szükségem, mit is szeretnék játszani?". Én 5 év gitározás után meg tudtam válaszolni ezt a kérdést és ennek fényében dolgoztam ki a koncepciót. Egyetlen felezhető híd humbucker hangszedős gitárt szerettem volna, így tehát hangzásilag egy push-pull poti segítségével a lightosabb clean hangzástól az agyontorzítottig bármit elérhetek, valamint egy megszakító kapcsolót, killswitch-et is álmodtam a leendő gitáromra. Kicsit visszakanyarodván a nyakhoz, ez volt az egyetlen eleme a koncepcióank, amivel kapcsoaltban nem volt konkrét álláspontom hogy milyet szeretnék, egyáltalán milyen nyak kényelmes nekem. A beszerzett nyak által világosodtam meg, hogy számomra a vastag, tömzsi nyak a kényelmes, mivel ritmusgitáros lévén szeretem érezni hogy lefogom a húrokat, szeretem az energikus, dinamikus játékot. Megvan természetesen a romantikája a Cort-hoz hasonló, tényleg kényelmes, lágy fogású vékonyabb nyakaknak is, de itt megint bekúszik a képbe az, hogy meg kell állapodni magunkkal abban, hogy mit is szeretnénk, mire vágyunk.
Amikor összeállt a szatyor tartalma, benne volt minden alkotóelem, nem maradt más, mint egy mestert keresni aki életre kelti az én frankenstein-emet. Pécsett találtam meg erre az általam ismert legjobb embert, akihez odaálltam, hogy erre van szükségem és megcsinálta. Ezen a ponton jön a hatalmas fordulat ami a gitárvásárlási ambícióimat elkergette. Az a felfoghatalan és felemelő érzés, amikor egy olyan hangszer, amit Te álmodtál meg, és Neked keltik életre, majd először a kezedben tartod és eljátszod rajta a kedvenc riffjeidet, olyan mély dolgokat hoz elő az emberből, amiről álmodni sem mertem azelőtt. A fentebb említett intim kapcsoalt ember és hangszer között ennél belsőségesebb szerintem nem is lehetne, én életemben ekkor éreztem először hogy képes vagyok eggyé válni a gitárommal és akárhányszor leveszem a falról, nagy levegőt veszek, mert tisztelem Őt. Buzdítok tehát mindenkit (nem csak gitárok terén) hogy ha zenélésre adja a fejét, akkor a saját elképzeléseit valósítsa meg, a saját füle után menjen és a saját elvárásainak próbáljon megfelelni. Véleményem szerint a fent említett okok miatt nem ez volt az első saját gitárom.
A koncepció kidolgozásánál nagyon fontos tényező a faanyag kiválasztása és a hangszedő kérdése. Nem lehet összehasonlítani egy mélyebb karaktert eredményező mahagóni gitárt egy lényegesen lágyabb, magasabb túnusnak kedvező égerből készült hangszerrel. Fontos hogy az adott faanyaghoz megfelelő hangszedőt válasszunk, általában ebben segítségünkre vannak a pickupokról fellelhető információk interneten.

Erősítő

Nos igen, ez a pont talán a legköltségesebb része a gitározásnak, nem utolsó sorban nehéz választás is. Első körben el kellett döntenem, hogy milyen teljesítményre van éppen szükségem, amit akkor 2 éve gitározás után nem tudtam egészen reálisan szemlélni, így szaladtam bele egy olcsóbb, egy hangszórós régi 60w- os Behringer kombóba. A benne található 99 effekt nem kompenzálta a kis teljesítményt és a tényleg rettenetes hangzást. Szegény ember vízzel főz, a megszólaláshoz ez kellett, majdnem olyan boltot csináltam, amiből nem tudtam kiszállni, de végül megoldódott. Sokan mondták nekem hogy várjak, ne vegyek meg egy gyengébb motyót elsőre mert olcsó, gyűjtsek inkább. Kár hogy nem hittem akkor a tanácsoknak, mert teljesen igazuk volt. Megéri inkább várni és gyűjtögetni egy olyan cuccra, ami próbán, de koncerten is nem azt mondom hogy tökéletes, de megállja a helyét. A hibámból tanulva a következő erősítőm választását már nem bíztam a véletlenre, pláne azért nem mert ezen idő alatt már konkrét elképzelésem volt arról, hogy mire van szükségem.
A 60-as évek végén, de inkább a 70-es években a Laney cég intenzív legendagyártást folytatott, hiszen ekkor szórták szét a világ minden pontjára az első a gitár-basszusgitár és PA rendszer szériájukat. Hogy nagyjából nevesíteni tudjuk őket, a Klipp szériáról beszélünk. A korabeli Marshall erősítőkkel kívántak konkurálni, ami olyannyira jól sikerült hogy ezen erősítők clean csatornája kísértetiesen hasonlít az említett elit márka fullcsöves erősítőihez. A Klipp és a PA (a klipp 4 csatornás változata minusz egy torzított "klipp" csatorna) szériák 60 és 100w-os kivitelben készültek, ami fullcső esetén tudjuk hogy szolgáltat némi hangerőt. Nekem egy Laney PA60-as erősítőm van, ami valamikor '69 és '73 között gurulhatott ki a gyárból, ez az adat csak ilyen 4-5 éves periódusra közelíthető,mivel nem jelezték az erősítőn a pontos évet sehol.

Az erősítőről azt kell tudni hogy 4 külön clean csatornája van (mivel PA erősítőnek készült a drága...), egy fő Equalizerünk (Bass, Middle, Treble)
eble) van, de a 4 csatorna külön hangerőpotival rendelkezik. Egy presence tekerőnk is van, ami lényegében balra csavarva inkább magas tartományokból vesz el, jobbra csavarva pedig a mély frekvenciákból vág. Kicsit úgy is fel lehet szerintem fogni mint egy egy potméteres equalizert, bár ez a 3 potmétert nem helyettesítené, és ezen erősítő esetében is ennek a 4 tekerőnek együttesen van nagy szerepe.
Van tehát egy gyönyőrű, tiszta, energikus clean csatornánk, ami a csöves erősítőkre jellemzően rendelkezik egy olyan tulajdonsággal, hogy 10-es skálán 6-7 körül van egy holtpont, ahol ugrásszerűen nő a dinamika és a hangerő. Ilyenkor kezdenek a csövek igazán dolgozni és izzadni, ez az a pont ami például kis klubokban hátrány. Ha kicsi a hely, nem biztos hogy kell akkora hangerő, hogy fel tudjuk tekerni a volume potit 6-7-8-ig, viszont csak itt jön ki igazán a csöves erősítők karaktere. A Laney PA60-asnak a Klip-ekhez hasonló hangzása van, picit több mélyet ad, mivel a basszus erősítők csatornáját pakolták bele, de igazából ezt a tulajdonságát még pont hogy jobban szeretem.
Egyenlőre nekem ő a best erősítő, ilyen szériát szerettem volna régen is, és most itt van. Nyilván változik az évek során még az ízlésem, de nem gondolom hogy tőle megválnék, még ha lesz testvére is, akkor sem. Átalakításokban sem nagyon gondolkozok, mivel anyira szép állapotban van, hogy kár lenne bolygatni ezt a vintage gyönyörűséget. Ezek ellenére egy moddolást tervezek (amennyiben megvalósítható), ez egy felezőkapcsoló lenne. Az a gond, hogy pl a 100w-os fullcsöves erősítők sok kisebb helyre túl nagyot szólnak (de sokszor még a 60W-osak is). Nem lehet feltekerni a hangerőpotit, képtelenek vagyunk kihajtani a csöveket, ezzel kihozni a jellegzetes tube amp hangzást. Ha fele akkora hangerőnél is ki tudjuk hajtani a csöveket, akkor ez kis koncertek esetében vagy stúdióban hangerőcsökkenést okoz csupán, míg az erősítő izzad azért, és megmutatja a foga fehérjét. Ilyen szempontból talán hajlandó leszek elvenni a motyó szüzességét és megbabráltatni hogy 30/60 W között tudjak váltani.
Ehhez a göngyszemhez jó áron sikerült hozzájutnom, nem visszariadva a sok utazástól, de a küllemét és a hangját nézve teljesen megérte, ugyanakkor nem árt odafigyelni vintage cuccok vásárlásánál arra, hogy körültenintőek legyünk mielőtt kicsengetjük a vételárat. Sok hirdetésben hangzatos mondat az hogy "Szakemberrel frissen átnézetve, új csövekkel,...", de nem árt minden szolgáltatását kipróbálni, feszegetni a határait, és ezt egy hozzáértővel megtenni. Vétel után pedig célszerű egy szakemberrel nekünk is megnézni a ketyerét, mert így az öregasszonyunk idejét még több tíz évvel is meghosszabbíthatjuk!

A fej alá gyűjtögetés után egy szintén Laney GS412V ládát pakoltam, amit a  '90-es évek közepén gyártottak ugyancsak Angliában. 4 db 35w-os HH lökőt találunk ebben a B ládában, amik együttesen 120 w-ot bírnak el. A ládavásárláskor fontos szempont hogy A vagy B ládát közül melyik legyen. Az A láda inkább színpadon hasznos, mivel a felső két membrán ugye felfele döntött, így a jóember feje is kapja az inputot játék közben, amíg a B ládák általában nagyobb testűek, a hangszórók egyenesek, így koncerten a polgár lába kapja a hangot, viszont a nagyobb hangláda felvételezésnél sokkal teltebb hangzást eredményez. Ez a kérdés is természetesen ízlések és pofonok dolga. Szerintem a setupom egyik leggyengébb pontja a láda, holott jól szól, de az erősítő hangzásából levon a láda hangszóróinak gyengesége, szerintem egy fullcsöves erősítőhöz Celestion V30-asok vagy G12-esek dukálnak.

Effektek

Nálam az effektek zömmel distortion-ban és 1-2 járulékos, kötelező pedálokban merülnek ki. Először egy multieffekttel kezdtem még 1 év gitározás után, nevesítve egy Zoom G1X-el. Jó-jó, akkoriban okés volt, volt rajta minden, hangerő,- expression,-wah pedál, torzítás a punktól a sakálmetálig, továbbá millió effekt amit nem használtam kis, és volt egy jellegzetes műanyag hangja is. Jók ezek az olcsóbb multieffektek, de szerintem egy idő után aki komolyabban elkezd érdeklődni a zene iránt rájön, hogy azért ez tényleg a dolgok kezdete csupán. Ezzel nem a multieffekt vs alanlóg pedálok csatát akarom eldönteni, mivel van aki erre esküszik, van aki arra, 6 éve alatt nálam a csata eldőlt, én az analóg cuccokra szavazok. Visszakanyarodva tehát a G1X-hez, lecseréltem egy év használat után egy Digitech RP3-ra, ami egy hatalmas, undorító citromsárga fém multi volt. A hangja annak ellenére hogy digitális pedálról beszélünk, meglepően közel volt az analóg kispedálokéhoz (lehet hogy ez indította be a bogarat idebent,...) és tényleg nagyon életképes dolgokat lehetett belőle előhozni, egyetlen hibája volt, hogy az effektek közötti váltáskor egy tizedmásodpercnyi csend volt, ami élőzenében ugye nem túl praktikus és kényelmes. Sajnos fél év után neki is mennie kellett, de ekkot már bevillant az agyamba, hogy valószínűleg az analóg pedálokban lelem meg a saját hangzásvilágomat.


Torzítás

Ez a téma talán a legkényesebb, legalábbis számomra ez okozta/okozza a legtöbb fejtörést. A legtöbb erősítő rendelkezik beépített torzítással, típustól függően valamelyik csak overdrive csatornával, de a legtöbbnek crunch/lead csatornája is van. Az erősítők beépített torzításairól könyveket lehetne írni, ehelyett inkább röviden elmondom az én véleményemet. Szerintem olcsó húsnak híg a leve, és ez a torzításra főleg igaz. Nem találkoztam még olyan alsókategóriás erősítővel, amelyik distortion csatornájától beremegett volna a lábam. Az olcsóbb márkák (direkt nem sorolok ilyeneket) általában nagyobb gyártók klasszikus hangzásait próbálják koppintani, többnyire kevés sikerrel, ezért én azt mondom hogy beépített erősítő torzításból csak a top kategóriát válasszuk. (Itt nem térnék ki a modellezős erősítőkre, mert vannak belőlük tényleg jó darabok akár a Line6 vagy a Vox részéről, de az megint egy kicsit külön világ és "több" köze van a digitálishoz mint az analóghoz.)
A következő mondatok nem feltétlenül lesznek szakmaiak, ez is saját vélemény, de én ilyen szinten az erősítőket 3 fő kategóriába sorolom: Fender, Marshall, Mesa.
A Fender számomra az abszolút vintage hangzás jelenti, a blues-os jazz-es oldschool rock-os drive-os torzítást, még a tranzisztoros erősítőiknél is jellegzetes Fenderes torzítást kapunk. A Marshall azért szerintem már jóval több torzítási móddal kísérletezett, számomra a Marshall distortion channel-jei inkább az összemosottabb, egységesebb, homogén hangzást jelentik, de mégis érthető, jól artikulált hangképet kapunk. A Mesa az én fülemnek a sokkal karcosabb, 6L6-os hangzásvilágot hozza, röfögősebb, agresszívabb, igazi Hi-Gain monster.
A fent írtak az én fülemben/fejemben így fogalmazódtak meg, amikor elindultam a rögös úton a számomra legmegfelelőbb torzítás kiválasztása felé, ezek alapján döntöttem, amiben a Tech21 egy szerintem kiválaó anlóg pedálja volt segítségemre, de ne szaladjunk előre.
Véleményem szerint egy rock gitárosnak a hangzásvilág kialakításában a legfontosabb a distortion/drive jellege, nálam is pár éves folyamat volt ez, mire rájöttem hogy hozzám/a zenéhez amit játszunk mi illik igazán. Ez szerintem nem lehet más mint folyamatos próbálgatás, tesztelgetés, ismerkedés a különböző hangzásvilágokkal.
Ennek fényében első kispedálom egy Marshall Jackhammer volt. Kitűnő koncepció és tökéletes Marshall hangzás, egy pedálban overdrive és distortion. Egy jó ideig nagy haverok voltunk, de aztán próbáról próbára húztam a számat mert kevésnek éreztem, dobozhangot éreztem rajta, de végül rájöttem, hogy nem találok rá konkrét magyarázatot, egyszerűen "Nem ez az." És igen, a saját hangzás megtalálásakor szerintem a tudatosság mellett az egyik fontos dolog, hogy halljuk majd ha elértük amit akartunk, mert felcsillan a szemünk, mellbevág a hangzás. Velem is így történt, de nem a JH-1-nél, hanem sokkal később.
Eladtam Jim találmányát, és egy Ibanez SM7-et újítottam. Na ez már elsőre kicsit jobban bejött, volt rajta minden, beépített zajszűrő (!) - ami szerintem analóg torzítókban akár jó ötlet is lehet-, a pedál testébe besüllyeszthető potik, ami önmagában hatalmas ötlet,  kiteker az ember valamit, és az 20 koncert múlva így megmarad. Ezek ellenére először szembesültem azzal hogy az egy dolog,  hogy valami rettenetesen durva torzításra képes, de ha nem az a hangkarakter ami nekünk fekszik,...

Repült ez a cuccos is, méghozzá egy nagyon jó üzlet megkötése révén, elcseréltem egy Tech21 Sansamp GT2-re. Aki nem ismerné az említett kütyüt, röviden vázolom, miért hozott hatalmas változást a hangzáskeresési stratégiámban. A fent említett 3 fő torzítási típust szuszakolták bele. Tweed (Fender), British (Marshall), California (Mesa). Én azt mondom, hogy aki bizonytalan, hogy mit is szeretne hallani, milyen jellegű röfögés jöjjön az erősítőjéből, ez a pedál a legjobb választás. Itt aztán lehet tekerni és kapcsolni mindent, kiválóan kijönnek a markáns jellegbeli különbségek az  egyes erősítők hangzásai között (még cleanben is!).
(A Behringer cég lekoppintotta ezt a pedált, így a Tech21 árának töredékéért hozzá lehet jutni a hasonló hangzáshoz. A Behringer pedáljaira később kitérek, mert érdekes téma!)
A pedál a drive poti mellett (amiről el kell mondani hogy roppantmód jól reagál, kis mozdítással óriási különbségeket tudunk elérni) kapunk egy High és Low potit is, aminek tekergetésével még a középtartományt is remekül tudjuk módosítani. A torzítás karakterét szabályozó hármas kapcsoló mellett ami nagyon fontos, az a torzítás mértékét meghatározó szintén hármas kapcsoló. Az egész pedált úgy kell elképzelni,mintha a Fender, a Marshall és a Mesa 3-3-3 csatornás erősítőjét belegyömöszölték volna, és ezzel a középső kapcsolóval (Clean,Hi-Gain, Hot Wired) tudjuk váltani ezeket a csatornákat. A pedál elképesztően reálisan visszaadja az említett három nagy erősítő hangzását, és ezt teszi mindegyik csatornáján, tényleg ideális pedál koncertre vagy stúdióba, fejládára pedig egyenesen főnyeremény, mert egy kiemelkedően jó fullcsöves tiszta csatornán csodákra képes. Szakavatott fül nyilván kiszúrja koncerten, hogy nem egy Mesa Dual Rectifier-en tolja a polgár, de a hangja a fejládámnak ezzel a pedállal kísértetiesen hasonlít hozzá.

Később a Sansamp mellé szereztem egy Marshall DriveMaster pedált, régi álmom volt,még gitáros pályafutásom elején volt szerencsém kipróbálni, akkor nagyon meggyőzött. Most sem volt ez másképp, de rájöttem, hogy nagyon hasonló hangzást el tudok érni a Tech21 ketyeréjével is, így fájó szívvel, de eladtam ezt a legendás darabot. Rettenetesen közel volt a hangja a korabeli Marshall erősítők blues-os drive-os hangzásához, de igazándiból amire nekem szükségem volt/van, azt nem igazán hozta.

A jelenlegi elsőszámú torzítóm és egyben a boardom talán legkényesebb és legprofibb eleme egy Rocktorn Silver Dragon két csatornás csöves distortion pedál. Kemény fém borítás, strapabíró kivitel, brutális hang. Az első csatorna ("Awaken") a csöves torzítást idézi, míg a második ("Slayer") a solid-state erősítők combos világát adja át. A kettő keverésével eszméletlenül sok dolgot lehet belőle kitekerni, de azért azt el kell mondani, hogy alapvetően ez egy higain csöves distortion pedál. Inkább a Mesa és az ENGL hangzása köré tudnám helyezni.
A torzításokról összefoglalva azt lehet szerintem elmondani, hogy ez egy folyamatosan változó dolog. Az embernek ahogy módosul a zenei ízlése, módosul az is, hogy mit szeretne hallani, az éppen aktuális zenei irányzathoz melyik hangzás passzol, ezért szerintem mindenki bátran próbálgasson, tesztelgessen és tapasztalja meg a szélsőségeket is. Nekem is sok torzítóm volt eddig, és véleményem szerint még lesz is, ilyen téren nyughatatlan vagyok.

Egyéb pedálok

A következő pedálom egy Boss Bass Equalizer lett. Bass, tehát basszusgitárra fejlesztették ki, ami igazából annyit tesz, hogy más a frekvenciatartományok kiosztása a tolópotikon, más tartományokat dolgoz meg, a mélyebb tónusokat jobban lehet vele állítani, de gitárra is tökéletes, sőt, nekem ő jobban bejön mint a 6 húros gitárra kifejlesztett testvére. Apró mozdulatokkal gyönyörűen lehet vágni vagy emelni a bizonyos tartományokat, ezzel a torzításunkat is például nagyon jól testreszabhatjuk, formálhatjuk. Véleményem szerint érdemes egy már kész setup kipróbálásakor az equalizerrel sokat szöszmötölni, mert rengeteget dob az alap hangzáson akár cska egy kis változtatás is.
A hangerőpedált és a switchboxot különösebben nem jellemezném, mivel ezek tényleg csak járulékos dolgok, esetleg kényelmesebbé teszik a színpadi játékot.
Elérkeztünk egy ponthoz, ami mellet analóg pedálok terén nem mehetünk el. A Behringer cég leleményes módon fogta magát, és a Boss összes kisepdálját lekoppintotta, nyilván más nevet adtak nekik, de a potik és az elvek teljesen megegyeznek az eredetikkel. Kevesebb anyagköltség (a Boss pedálok ugye full fémből vannak, míg a Behringerek műanyagból), így az áruk is feleannyiba kerül. Na vajopn olcsó húsnak híg a leve? Ezen lehet itt vitatkozni, én csak a saját véleményemet mondanám el, a Behringer valamit nagyon jól csinál. A Boss pedálok hangzását nagyon jól utánozzák, sőt, megkockáztatom hogy pár modelljük ugyanúgy szól mint az eredeti. Nem mondom azt hogy építsen fel mindenki Behringer pedalboardot, mert nem fizet ezért nekem a cég egy vasat sem hogy reklámozzam őket, meg nem állítom hogy top kategória, de egy biztos, annak aki ismerkedik az analóg hangzásvilággal, mindenképpen érdemes olcsóbb pedálokkal kezdeni, és rosszul nem fogunk járni,mert megközelítjük majd ezekkel a klónokkal a drágább pedálok minőségét. Nekem például egy Behringer Noise Gate pedálom van, ami tökéletesen végzi a dolgát az árához képest.
Tehát a motyó:

Gitárok: Golden Ton Stratocaster, Header Zakk Wylde Les Paul (SH-4), Custom Stratocaster
Erősítő: Laney PA60, Laney 412 HH loaded B láda
Pedálok: Rocktron Silver Dragon, Tech21 Sansamp GT2, Boss GEB-7, Behringer Noise Reducer, Switchbox, Proel volume pedal

Jelenleg itt tartok, de szerintem közel sem értem még az út végére. Időnek kell eltellnie ahhoz, hogy egy gitáros eljusson oda, hogy igenis fontos legyen számára a saját maximalizmusának a kielégítése, fontos legyen az hogy azt hallja próbán, színpadon vagy stúdióban, amit elképzelt a fejében. Az általam leírtakat nem útmutatásnak szántam, inkább egyfajta gondolatébresztőnek ami reményeim szerint felhívja az emebrek figyelmét arra, hogy mindenki járja a maga útját. Nem kívántam reklámozni vagy buzdítani egyes motyók megvételére senkit, csupán az volt a célom, hogy az olvasó is elinduljon tudatosan egy irányba, a saját igényeinek kielégétése felé.
Véleményem szerint ezen az úton nem lehet kérdések feltevése nélkül közlekedni, mindig kérdezzük meg magunktól hogy mit akarunk, valamint nézzünk utána hogy hogyan érhetjük ezt el. Rengeteg apró tényező befolyásolja azt a hangot amit a hangszórónk kiad, kezdve a gitár testének anyagától, a nyak illesztésének módján át a pedálokon keresztül az erősítő csöveinek márkájáig. Ha végigkövetjük a kezünktől a fülünkig vezető útvonalat, minden elemét megvizsgáljuk több szemszögből is, utánanézünk az alternatíváknak, mire a csatorna végére érünk, ki tudunk majd alakítani a fejünkben egy képet hogy milyen elemek összepárosításával mit fogunk hallani.

Köszönöm hogy időt szántatok a cikk elolvasására, remélem hasznosnak találtátok. :)

http://www.facebook.com/pages/Er%C3%B3zi%C3%B3/102918343114431?ref=ts&fref=ts



Len