2012. május 1., kedd

Eclipse of the Sun ~ Symbols

A székesfehérvári keleties hangzású Eclipse of the Sun napokon belül kiadja a második kislemezüket. A korongról és a zenekarról Szöllősi Dániellel beszélgettem.

Na, végre téged is üdvözölhetlek a Blackbirden, örülök hogy itt vagy velem!  
Kezdjük rögtön aktuális témával, eléggé szét vagytok most csúszva a zenekarral, ki merre van?  
Szia! Először is köszönöm, illetve köszönjük a lehetőséget, igazán megtisztelő számunkra ez az interjú. A kérdésedre válaszolva: a zenekar már hála az égnek nem annyira szétcsúszott, mint még pár hónappal ezelőtt volt, bár való igaz, hogy hosszú út vezetett idáig. Körülbelül egy éve történt, hogy Laci, a dobosunk elköltözött Szentesre, ami ugye nincs túl közel Székesfehérvárhoz. Az elmúlt időszakot nagyban nehezítette ez, mert így körülbelül havonta egy olyan próbánk volt, amin mindannyian ott tudtunk lenni. Aztán pár hónapja Laci még messzebbre költözött, konkrétan Egyiptomba, ami ugye egy oriental-metal banda esetében nagyon trú, de sajnos eléggé ellehetetlenítő lépés tud lenni. :) De azért mi nem adtuk fel a dolgot…

Nem okozott ez gondot az új EP elkészítésében?
Részben de. Ugyebár az, hogy nem tudtunk folyamatosan konstruktívan próbálni, egy idő után megmutatkozott sajnos a munkamorálban is, és talán emiatt van az, hogy a betervezett márciusi megjelenés eltolódott. Ám a történethez hozzátartozik, hogy pár hete – hosszas, fárasztó keresés után – rátaláltunk egy olyan profi metal dobosra, hogy még mi is alig tudjuk elhinni. Az úriember neve Várkonyi Róbert, és olyan fehérvári underground bandák tagja, mint a NoTs vagy a Secans, és nem hazudok, ha azt mondom, hogy magyar szinten biztos, de talán világszinten is hihetetlenül jó a srác. Az ő belépése most hatalmas lelki löket számunkra, ez talán meg is fog látszódni a koncerteken. De visszakanyarodva az eredeti kérdéshez, szakmai szempontból nem volt nagy gond Laci távozása. Egyrészt a dobtémák még a kiutazása előtt jöttek létre, azokat elsősorban ő hozta létre. Másrészt az elsődleges dalszerzők ugyebár mi vagyunk hárman: Fekete Zoli és én hozzuk a riffeket és a szövegeket, Kantár Gyuri meg a basszusfutamokon túl legtöbbször elborult keleties dallamokkal, és mindenféle szimfonikus témákkal támogatja a dalszerzést. Amikor kellő mennyiségű téma gyűlik össze, akkor pedig általában én hozom létre a végső dalszerkezetet és a hangszerelést. Ez most is így volt.

Milyenek az új dalok? Továbbra is hozza a jól megszokott keleties hangulatot?
Az EP-n három dal lesz, és egy bónusz felvétel, a Roads akusztikus verzója, amit már egy pár hete feltettünk a netre, és nagy örömünkre csupa pozitív visszajelzést kaptunk rá. Például egy táncművész megkeresett vele, hogy szeretne rá kitalálni valami komplex koreográfiát. Mondtuk is, hogy akkor már csak fel kell venni, és kész a klip. :) Amúgy eddig, akik hallottak részleteket a többi dalból is, szerencsére azt mondták, hogy jól tovább tudtuk vinni a megkezdett irányt. Azért mondom, hogy szerencsére, mert egy kicsit féltünk attól, hogy ez nem így lesz, ugyanis az előző anyag gerincét még Sövény Gergő írta anno, én leginkább csak a hangszerelésbe és az énektémákba nyúltam bele, Zoli meg már csak a stúdiómunkálatokban vett részt. Viszont most, miután Geri már kiesett ebből a folyamatból, számunkra is kérdéses volt, hogy mennyire leszünk képesek az Eclipse eddigi világát is legalább annyira megidézni, mint az újdonságokat belevinni. Egyelőre úgy tűnik, összejött. Azt persze előre le kell szögeznem, hogy – mint ahogy már sok helyen mondtuk – elsősorban a Talisman zenei világát – amiben anno az én kezem is leginkább benne volt – vittük tovább, és ha valaki ismeri azt a dalt, akkor tudja, hogy az előző demón az volt a legkevésbé keleties, viszont a legdurvább szám volt ettől függetlenül, a maga monumentális doom refrénjével. Ha tehát valakinek az a dal tetszett, akkor az újakban sem fog csalódni.

Érdekes és elég ritka is hogy nem a Közel-Keletről származó emberek ilyen zenét játszanak. Mit jelent számotokra ez a zenei világ? Miért ezt választottátok?
Erről inkább a Gyurit kéne megkérdezni, mert ennek az egésznek elsősorban ő volt a szellemi atyja, mint alapító tag, de persze nagyon sokat beszélgettünk vele erről azóta, úgyhogy talán én is tudok rá válaszolni. :)
Tény, hogy kevesen játszanak a világ ezen felén ilyen zenét, illetve talán úgy pontosítanám, hogy kevesen tudják ezt hosszú távon izgalmasan és egyben hitelesen is csinálni. A kulturális hátterünk ugyebár nem igazán van meg hozzá, például egy magyar népdal a legkevésbé sem hasonlít az arab világ zenéire. Ám a dolog ettől még elsajátítható, hiszen valljuk meg őszintén, ez is csak bizonyos skálák és hangszerelési megoldások használatától függ. Tanulni pedig bőven kitől…
És hogy miért ez? Egyrészt hazánkban kevés ilyen dallamvilágú banda van. Másrészt mindannyian romantikus európaiak vagyunk, akik folyamatosan elvágyódnak valahova. :) Ha az ember a világ ezen részén meghall egy ilyen zenét, egyből olyan tájak, civilizációk ugranak be neki, amilyenekhez soha nem volt és talán nem is lesz köze. Ettől olyan megindító az egész. Tökéletes alapanyag egy szenvedélyes, súlyos doom metal albumhoz. :)
Na persze, mint mondtam, ezt sem lehet örökké izgalmasan csinálni, tehát már most előre szólok, hogy mi sem szeretnénk csak és kizárólag ebből meríteni, viszont az borítékolható, hogy amíg csak dalokat fogunk írni, mindig meglesznek ezek a keleties dolgok valahol a hangok mélyén.

Milyen zenék vannak hatással rátok?
Ez elég sokrétű. Egyrészt persze megvannak a már említett keleties zenék, mint a Nile, vagy hogy egy kevésbé egyértelmű példát mondjak, a Solitude Aeturnus. Aztán persze mindenkinek megvannak a kis saját kedvencei: Robosz a technikásabb death metalért rajong, mint pl. a Gojira. Zoli hatalmas In Flames és Nevermore rajongó, ennek köszönhetően minden próbán átlagban tizenkétszer meg kell hallgatnunk a Heart Collector szólóját – már szerintem a kislánya ukuleléjén is el tudja otthon játszani. Gyuri elsősorban az underground black metal hordákat imádja – nem is tudok példákat mondani, mert már meg sem próbálom megjegyezni ezeknek a nevét. :) Na meg persze ő is nagy doomster, akárcsak én. Nálam meg Nevergreen, The 11th Hour, Anathema  és Virgin Black minden mennyiségben, egy jó adag Iced Earth-tel és Blind Guardiannel nyakon öntve.

Miről szólnak az új szövegeid?
Ez esetben pontosítanék: az első anyag szövegeiben nem volt benne a kezem, csupán a Masquerade alapötlete származott tőlem. Lehet, hogy irodalom tanár vagyok, és szeretek írni is, de hogy őszinte legyek, a metal zenéhez szinte teljesen használhatatlannak tartom a magyar nyelvet – ezért is szólnak angolul a szövegeink. És mivel Geri és Zoli is sokkal jobb angolosok mint én, az előző anyagnál meg sem próbáltam ezen a nyelven alkotni. Most viszont meg kell hagyni, igazán elszaladt velem a ló, hiszen a három dalból kettőnek is én írtam a szövegét – lehet, olyan is lett. :)
Az egyik dal a már félig-meddig ismert Roads. Ez a szöveg arról szól, hogy az ember, ahogy halad a világ erdejében, ahol, Baudealire-t idézve, minden csak szimbólum, a dolgok folyamatosan újabb és újabb jelentéssel bírnak. Ahogy öregszünk, jövünk rá, hogy minden, amit a körülöttünk létező világról tudtunk és gondoltunk, csak adott pillanatig volt igaz. És ha igazán képesek vagyunk megélni az életet, akkor az utunk során átélt felismeréseket hatalmas élményként tudjuk megélni. Hiába van az, hogy ezek nagy része valaminek az elvesztését jelenti, hiszen az új tudás nem eltörli a múltat, pusztán emlékké kreálja azt.
A másik szöveg, ami a harmadik dal lesz az Ep-n, a Collide címet viseli. Talán azt tudnám mondani, hogy olyan ez a dal nekem, mint Tuomasnak a Slaying the dreamer, vagy Jon Schaffernek a Sons of Liberty projekt. Lehet, hogy tőlem furán hangzik, de ez egy jelképekkel teletűzdelt, rendkívül dühös, apokaliptikus, történelmi és politikai vízió, egy jóslat. „Valaki, valahol feléled a hamvakból, és farkasokká és oroszlánokká lesznek a bárányok…”
A harmadik dal, ami jelenleg még Blinding darkness néven fut, egy, a készülő albumunkra szánt tétel. Úgy döntöttünk, hogy látva a pozitív visszajelzéseket, nyár körül nekiállunk első komplett albumunk megírásának. Mivel mindannyian szeretjük az olyan albumokat, amik egy adott történetre épülnek, pár hónapja azt is kitaláltuk, hogy mi is egy ilyet szeretnénk. Írtam is rögvest egy filozofikus, erősen alapvető morális és teológiai kérdéseket feszegető sztorit, ami szerencsére mindenkinek nagyon bejött, és Zolival meg is beszéltük, hogy hogyan épülhetnének fel a dalok a majdani CD-n. Egy-két szöveg és zenei alap már el is készült, ezek közül választottuk ki az EP-re felkerülő tételt.
A történetről elöljáróban amúgy annyit: a főszereplő neve Dan Ibiru. Egy nagy múltú, befolyásos család sarja, aki épp Ausztráliában jótékonykodik, mikor is egy teljes napfogyatkozás szemtanújává válik. Nem sokkal később megtudja, hogy a hagyomány szerint a világtörténelem bizonyos szakaszaiban, amikor a nap elsötétül, egy isteni lény száll le, hogy egy emberi lénybe inkarnálódva szemlét tartson világunkban, vajon helyes irányba tart-e fajunk. Amennyiben a jövevény úgy látja, hogy nem, akkor valami hatalmas veszedelmet szabadít ránk büntetésképp, az általa megszállt ember segítségével… persze mondanom sem kell, hogy a történet hogy folytatódik Dan Ibiru számára.  A Blinding darkness című dal amúgy ezt a napfogyatkozást, s a hozzá fűződő ősi hiedelmet meséli el majd az albumon.

Érdekes lett a borító, mesélnél picit róla?
Az EP címe Symbols lesz, ehhez kerestem anno egy kellően illő képet a neten, mikor rátaláltam erre a 17. századi képre. Elsőre elvarázsolt, mind a vizuális, mind a jelentésbeli gazdagsága, és szinte utómunka nélkül át is vettem. Egyetlen apró dolgot változtattam meg rajta, de nem árulom el, hogy mit. :) Ha valakit érdekel, keressen rá az eredeti alkimista alkotásra és hasonlítsa össze a mi verziónkkal. Ha sikerül megtalálni a különbséget, akkor a Collide című dal szövegét is könnyebb lesz utána megérteni.

Lesznek lemezbemutató bulik?
Most, hogy végre van annyi saját dalunk, hogy teljes értékű önálló bulikat adhassunk, és egy olyan szintű dobos üti nálunk a bőröket, mint Robosz, természetesen szeretnénk minél többet fellépni, olyan barát zenekarok társaságában, mint a Keeper of dreams, az Eradication, a Monster Show in Town, vagy akár a nemrég létrejött Elfsong.

Csak digitálisan letölthető verzió lesz, vagy lesz konkrét lemez is?
Úgy vélem, hogy most kihagyjuk a CD formátumot. Az előző anyagból is nyomattunk úgy kb. ötven darabot anno, de a promóciós küldözgetéseken túl nem sok hasznát vettük a dolognak. Az emberek ma már mindenre sajnálják a pénzt – na jó, nem mindenre, de ezt most inkább hagyjuk –, így egy ötszáz forintos komplett CD megvásárlása is, amennyiben az ingyen letölthető a netről, fejfájást okoz nekik.

Elég régóta késlekedik már egy klipetek is. Lesz belőle valami?
Igen, tény, hogy tavaly májusban leforgattunk egy komplett klipet a Nectar című dalunkra, de sajnos túlságosan haveri alapon kötöttük a megállapodást egy kis céggel, akik mielőtt elkészíthették volna az utómunkálatokat, tönkre mentek és el is tűntek a föld színéről. Több hónapon át kerestük őket, míg végre valamikor 2012. elején, hosszas kutató munka után rájuk találtunk. Ekkor ugyan végre megkaptuk tőlük a nyersanyagokat, de az EP készítése miatt az utóbbi időben nem volt időnk ezzel foglalkozni. Ám a dolog nem kushadt el, mert most már végre lesz erre is érkezésünk. Azt, mondjuk, nem tudom, hogy milyen lesz a végeredmény, mert a nyersanyagot még nem láttam, de Gyuri szerint még most is csak a felvételek egy része került vissza hozzánk, így elképzelhető, hogy bár lesz klip, de közel sem lesz olyan grandiózus, mint amilyennek megálmodtuk anno.

Volt neked mostanában egy másik projekted is, nevezetesen az Elfsong. Mesélj, milyen élmény volt?
Az Elfsong az egykori Cross Borns főnök Somlói Feca nevéhez fűződik, aki sok éven keresztül írta és végül zenésítette meg „Csodák könyve” című fantasy és/vagy meseregényét. Ehhez a nagyszabású zenei produkcióhoz keresett énekeseket, s miután én is jelentkeztem, megkaptam két karakter szerepét is. Akkoriban eléggé padlón voltam lelkileg, de az, hogy beválogattak, rendkívüli módon helyrerakta az önbecsülésem – ez már egy olyan dolog, amit Fecának sosem fogok tudni igazán megköszönni. Emellett olyan profi énekesekkel és zenészekkel szerepelhettem egy CD-n, hogy az hihetetlen. Az album amúgy nem metal, sokkal inkább egy rock musical, ennek megfelelően is kell meghallgatni, sőt bizton állíthatom, hogy érdemes hozzá beszerezni a könyvet is, mert együtt a kettő valami hatalmas élmény. A dalok amúgy élőben is nagyon jól megszólalnak, annyi különbséggel, hogy míg az albumon kb. tizenöt énekes hangja hallható, a koncerteken csak én énekelek. Azt persze mondanom sem kell, hogy azután, hogy megkerestek azzal, hogy élőben is elvállalom-e az Elfsongot, örömömben körbefutottam kétszer a munkahelyem.  Ezek a dalok egytől egyig szívből jönnek, nincs bennük semmi trükk, semmi fifika, csak szeretet minden mennyiségben, és ha valaki ezt képes befogadni, akkor több és jobb lesz az élete. És ez most nem marketing szöveg, hanem való igaz. Jó pár éve már, hogy a meséből, mint műfajból írtam a szakdogám, s akkor döbbentem rá, hogy a mesékkel tényleg szebbé lehet tenni az életet. A végzős diákjaimnak szoktam is mondani, hogy ha egyetlen tanácsot megfogadnak tőlem, akkor az legyen az, hogy ha egyszer gyermekeik lesznek, minden este, amikor csak lehet, mesélnek nekik egy mesét. És persze ha nagyobbak lesznek, megmutatják nekik az Elfsongot. 

Érdekes, hogy mostanában nagy viták folynak arról, hogy az a jó, ha az ember az egyediségre törekszik, vagy az, ha már egy létező irányzatban tevékenykedik. Valójában ez eléggé bonyolult téma, te mit gondolsz róla?
Én ezt teljesen meddő vitának érzem, hiszen mi sem bizonyítja jobban a kérdés feleslegességét, mint az, amit ma a magyar zenei világban látsz. Hazugság lenne azt állítani, azon sírni, hogy az igazán egyedi zenekarokra senki nem kíváncsi. Egyrészről szerintem elképesztően kicsi az aránya még mindig azoknak a bandáknak, akik valami nemzetközi szinten is kiemelkedő, akár egyedi zenét tudnak csinálni. Persze a számuk napról napra nő, ez tény, de az arány még mindig siralmas. Na persze nem is feltétlen kell, hogy mindenki erre törekedjen, hiszen valljuk meg őszintén, hogy szinte nincs már olyan hang vagy dallam, vagy hangszerelési megoldás, amit valaki le ne tett volna rég az asztalra. Másrészről, ha megnézed, sokkal több az olyan zenekar, aki tudatosan vagy nem tudatosan arra megy rá, hogy eladható zenét játsszon – teljesen feleslegesen. Még ma is Dunát lehet rekeszteni a 80-as évek heavy metalját nyomató zenekarokkal, a tucatnyi metalcore bandával, a kismillió buli R’n’R’ együttessel, és a több száz Tankcsapda kópiával. Ha valaki ezt letagadja, menjen le bármelyik hétvégén bármelyik helyi klubba, ahol koncert van, nézzen meg 4-5 zenekart, és abból garantálom, hogy legalább 3-4 bele fog illeni a fentiek valamelyikébe. És mégis, ezek közül hányan fogják vinni valamire? Ezerből az az egy, amelyiket majd a média kiemeli, ha már a Pokolgép, a Tankcsapda, stb. nem tud színpadra állni. Ennyi. És ez nem csak rock szinten megy így. Például a héten egy barátomat, aki egy országos szinten elismert jazz basszusgitáros, elkísértem egy koncertjére, ahol is az egyik egykori megasztár nyertesnek játszottak alá. Egy füstös klubban, Pest mélyén, maroknyi ember előtt, öt olyan profi zenész tolta az amúgy teljesen pop zenét, hogy az arcom leszakadt. Mégis, szinte harminc embernél nem voltunk többen. Végig azon járt az eszem, hogy mit keresnek itt ezek az emberek, amikor már rég világsztároknak kéne lenniük. Ez van. És a rock színtér ennél még jóval mélyebben van, hiszen a jazz zenészek legalább gázsit kapnak. A jó mívű magyar rock klubokban nem hogy egy sört, még egy köszönömöt sem kapsz azért cserébe, hogy egy órán keresztül miattad piáltak az emberek.
Szóval visszatérve a kérdéshez magához, én azt mondom, mindenki játssza azt, ami neki tetszik, és amit ha letesz az asztalra, akkor utána nem csak, hogy bele tud nézni a tükörbe, de örül is annak, amit lát. És mindenekelőtt legyen tisztában azzal, hogy sztár ma szinte biztosan nem lesz belőle, legfeljebb a Facebook-on kap néhány olyan üzenetet, amiért érdemes ezt az egészet csinálni. Ha belegondolsz, mindenkinek vannak olyan dalok, amik egy kicsit megváltoztatták az életét, és amiért az előadónak, ha nem is fejezi ezt feltétlenül ki, de örökké hálás lesz. Én, mint zenész, annak örülnék a legjobban, ha én is írhatnék néhány olyan dalt, ami képes valakit jobbá tenni. És ha egyszer évek múlva kiderül, hogy így lett, már megérte ez a rengeteg évnyi munka.

Ha most körül nézel Magyarországon, látsz olyan csapatokat, akikben látsz fantáziát és igazán szereted is őket?
Kevés magyar zenekart hallgatok, de ennek elsősorban az az oka, hogy amíg még abban az életszakaszban voltam, amikor is az ember nyitott mindenre, és nincsenek meg neki a már jól bevált nagy kedvencei, addig siralmas volt a magyar színtér. Akkoriban szerettem meg viszont a Dying Wish-t, a Nevergreent, az Ámokot és a Wall of sleepet, ezeket a bandákat azóta is zseniálisnak tartom. Mint mondtam, ma már azért jobb a felhozatal, de már én nem vagyok annyira nyitott. Illetve inkább csak azt mondanám, hogy ma már nem igazán jegyzem meg a neveket. Mindenesetre azért vannak olyanok, akiket fel tudok sorolni, és akikre azt mondom, hogy eleddig úgy tűnik, hogy érdemesek lesznek arra, hogy az utókor is megjegyezze a nevük. Ilyenek a Watch my dying, a Keeper of dreams, a Stonedirt, a Reason vagy az Eradication. De például a múltkor ráakadtam az FB-n egy fiatal Ankh nevű bandára, akiknek szintén bejöttek a dolgai. Meg veled nagyjából megegyezik a zenei ízlésünk, így azt is mondhatom, hogy általában azok, akikkel te is foglalkozol a blogodon, ide sorolhatók.
És itt most még egy dolgot megjegyeznék: valójában, amit én nagyon hiányolok itthon, az a doom színtér. Na persze nem örülnék neki, ha mindenki doomot hallgatna, viszont furcsának tartom, hogy egy-két kivételtől eltekintve, mint a Nevergreen vagy a Virrasztók, még csak nagyon próbálkozás sincs arra, hogy valaki igazi, vérbő, zsíros doomot nyomjon. Persze tudom, hogy szinte ez az a metal stílus, ami a legtöbb ággal rendelkezik, de mégis, majdnem minden banda, aki egy kicsit is hajaz erre a vonalra, a stoner dolgokat erőlteti. Sehol egy magyar Candlemass, egy Virgin Black, egy November’s doom vagy egy My dying bride. Talán ezért is volt számomra akkora elismerés, mikor is az előző anyagunknál többen olyan nevekkel dobálóztak, mint a Candlemass, a Solitude Aeturnus, vagy éppen Rob Lowe maga. Remélem, hogy az új CD-nknél sem fogunk se ilyen, se semmilyen szempontból csalódást okozni senkinek.

Örülök hogy végre tudtunk beszélgetni egy jót, remélem még találkozunk a blog keretein belül. További sok sikert kívánok neked és az Eclipse-nek!

http://www.facebook.com/eclipseofthesunband

Len