2012. február 23., csütörtök

Varjas Dániel ~ F7 prototype

Sziasztok, Varjas Dániel Figó vagyok és ellentétben az előttem szólókkal nekem pillanatnyilag sajnos nincs zenekarom. Az első és egyetlen héthúros gitáromat szeretném nektek bemutatni, ám ehhez kicsit vissza kell nyúlnom az időben.

Gimnáziumi koleszes életem nagy részét gitározással töltöttem és kreatív ember lévén elkerülhetetlenné vált, hogy előbb-utóbb nekiálljak saját készítésű gitárokat kreálni, így amikor ezen a hetesen dolgoztam, már bőven rendelkeztem tapasztalattal.
Az alapötlet az volt, hogy egy olyan gitárt alkossak, amit olyan anyagok, megoldások, kivitelezési technikák határoznak meg, amiket addig nem próbáltam. Így esett a választás az átmenő nyakra és a gitár „törzsét” képező wenge nevű egzotikus fára. Szándékosan neveztem a wengét törzsnek, mivel nem csak a gitárt szemlélve tűnik annak, hanem a hangzásában is nyilvánvalóan jelzi a jelenlétét. A mélyközepekkel művel valamit, ami egyértelműen felismerhető, értelmes szavakkal azonban nehezen tudnám jellemezni, ezért próbálnám kicsit elvonatkoztatottan leírni: olyan mintha be lenne építve egy vérző torkú varacskos disznó a gitárba, a Keeper Of Dreams Szabó Danijával ezt traktor hangnak hívjuk, nem hiába. Félre téve a viccet ez a fa egy nagyon testes, erőteljes hangot ad a gitároknak, mélyre hangolva mégsem olyan fulladós, dunyha hangú, mint a mahagóni. Az attack és a magasabb tartományok képviselete a két jávor csík. A test két oldalsó része fekete dió, amelyre szintén nem jellemzőek a magas hangok és ez a fogólapról is elmondható, amely ránézésre nem egy szokványos fa, ám ez is a rózsafák széles táborát erősíti. A testet makasszár ében furnérral díszítettem. A faanyagok összetételéből és arányából egyértelműen kiderül, hogy ez nem az a gitár, amelyik a háttérben cincog, hanem nehéz, de érthető karaktere miatt egyértelműen elkülöníthető. Erre dob rá még egy lapáttal a Sublime Deep Ocean Blue hídi hangszedő, amely típus egy másik gitáromban is feszít, mert kiütött egy Bare Knuckle Painkillert a helyéről modern, egyedi hangzásának köszönhetően. (az elektronika további részei még fejlesztésre várnak).

A hab a tortán a dőlt/ legyező bundozat, vagy fanned fret, ha úgy tetszik. Erre a megoldásra véletlen találtam rá, mikor a héthúrosom formáján és színén gondolkodtam. Beírtam a keresőbe, hogy „guitar black”, azt remélvén, hogy találok valami nekem tetsző fekete gitárt, ami ihletet ad. Jelentem, hogy találtam, ez a Blackmachine. Megtetszett a gitár, de nem tudtam miért. Oké jó a forma, az ében top is tetszetős. Aztán: -Jé! Ennek nem párhuzamosak a bundjai!
Utána olvasván egy ilyen bravúrnak, sokakban felmerül a kérdés, hogy miért nem ilyen minden gitár, elvégre a zongora mély hangjait megszólaltató húrok sem véletlen hosszabbak. Eddig el is jutott a bariton gitár, ám ezzel a magasabb hangokat kiadó húrok karakterét rontja. Ebből egyértelműen adódik tehát a magyarázat a tonális kérdésekre. Hosszabb menzúrán a mély hangok érthetőbbek, izmosabbak, a magasabb hangok pedig rövidebb menzúrán csilingelnek szebben. Ezt ötvözi jól a legyezőbundos megoldás.
A másik nagy kérdés az ergonómia. Arra kérnék minden kedves olvasót, hogy most nyújtsa maga elé azt a kezét, amelyikkel a gitár nyakát fogja játék közben. Köszönöm. Most tárjátok kissé szét az ujjaitokat egymáshoz képest, mintha négyet mutatnátok (azaz mint egy „legyezőt”). Nem volt olyan megerőltető, sőt megannyi akkord lefogásakor kerülnek hasonló pozícióba az ujjak. A bundok ilyesféle elhelyezkedésben vannak a gitáromon. Szerintem megválaszoltam a játékkényelemmel kapcsolatos kérdések nagy részét, akit ez nem győzött meg próbáljon ki egy ilyet.
Persze azért ez nem teljesen ilyen egyszerű, egyes fekvésekben lehet kényelmetlen is, mint minden gitár.
A bundozat száraz adatai: mély menzúra 711mm, magas menzúra 648mm, a két szélsőértékek közt a változás lineáris, vagyis némely közbenső húrok menzúráját nem lehet egész számmal jellemezni. Az ötödik bund merőleges a nyak középvonalára. Jumbo bundokat használtam( meg egy füzetet teliírtam a számításokkal, hogy ellenőrizzem a programok által adott eredményeket :D)
A monorail húrlábak a Német ABM cég - talán túlértékelt- ékkövei, amelyek a Gotoh kulcsokkal karöltve tartják a húrokat, valamint a hangolást a helyén.
A dizájn javarészt a Blackmachine formavilágát tükrözi (de nem egyezik milliméterről milliméterre), ám a felhasznált anyagokból arra tudok következtetni, hogy teljesen máshogy szólhat a „Fekete Gép”.
Mondandóm azzal zárnám, hogy ez a gitár életem három szerelméből az egyik (a fennmaradó 2 helyből egyet egy másik gitár foglal el :D) Nagyon jó döntés volt a dőlt bundozatot megvalósítanom és most már értetlenkedve nézem a gitárosok nagy, szokások béklyóiban vergődő világát: Miért szorult a perifériára ez a megoldás, hisz már a tizenhatodik században is ismertek voltak az előnyei.
Összességében szeretem a makacs, deviáns, „csak azért is úgy szólok” hangját mert bár kissé más, rettenetesen őröl a metál malmában, de ha kell a tiszta játékra is alkalmas.



Len