2012. február 14., kedd

Tóth Gergő ~ Blind Myself

A Blind Myself nem olyan régen újabb mesterművet készített Gróf Balázzsal karöltve és hamarosan új lemezzel fog minket megörvendeztetni. A részletekről Tóth Gergővel beszélgettem. :)

Úgy tudom, a zenekarral nekiálltatok legyártani az új lemezt. Hogy haladtok?:)Másfél éve dolgozunk rajta. Lassan, de biztosan készül! Lényegében minden ötletünket felvettük, hogy sok dalból választhassuk ki a legjobbakat. Ilyet még sosem csináltunk azelőtt. Minden dalt ledemóztunk, akár többször is. Először instrumentálisan rögzítettünk, majd felvettük a számokat ideiglenes dalszövegekkel. Hol angolul, hol magyarul. Sokszor ismert költők (Radnóti, Ady, József Attila) verseit használtuk dalszövegnek. A felénekelt verziókból könnyebb volt kiválasztani azt a hatot, amelyet az első körben fogunk majd rögzíteni.

Melyik stúdióban dolgoztok?
A SuperSize Recordings stúdióban Varga Zoltánnal rögzítünk majd. Ez lesz a harmadik alkalom, hogy közvetve vagy közvetlenül vele dolgozunk. A legjobb minőséget és a legalkalmasabb szellemiséget biztosítja nekünk a felvételekhez. Alig várjuk a közös munkát!

Miben lesz más a dolog az eddigiekhez képest?
Közérthetőbb, átláthatóbb és dallamosabb lesz, mint minden eddigi Blind Myself lemez. Száz százalékig persze nem lehet mindent előre kijelenteni, még a stúdióban is majd sokat változnak, formálódnak a dalok.

Most is lesznek magyar nyelvű nóták?
Igen, az első hat nótát magyarul rögzítjük majd.

Nagyon kb. mikor lesz valami hallgatható?
A lemez 4 részletben, három számonként fog megjelenni. Az első etap áprilisban lesz ingyenesen letölthető a blindmyself.com oldalról.

Csabi miért lépett ki a zenekarból?
Az utóbbi időben nem érezte jól magát közöttünk. Nagyon sok mindent teljesen másképp látott, mint mi. Sajnos ez nem működött egy idő után, így kilépett. Röviden ennyit tudok mondani.

Az új nóták basszusait ki fogja felpengetni?
Egyelőre úgy néz ki, hogy valamelyik gitáros, valószínűleg Gergő, mivel a demókra is ő vette fel majdnem az összes basszustémát. Csabi semmit sem játszott az előzetes anyagokon.

Van már másik jelölt a helyére?
A következő pár koncerten Ferich Balázs fog kisegíteni minket a Turn of Mindból. Majd meglátjuk, hogyan alakul vele, de az első koncerten és a próbákon nagyon jó volt vele játszani. Ezúttal nem szeretnénk elhamarkodottan bevenni valakit.

Nagyon szerettek Gróf Balázzsal dolgozni. Honnan jött az új klip ötlete?
Az alapötlet Balázstól jött, de a konkrét forgatókönyvet én és Édes Gergő gitárosunk írtuk. Persze az egészet Balázs zsenialitására építettük.

Tetszett a dolog nagyon. Pozitív véleményt rengeteget kaptatok, na de volt negatív is?
Mindig, mindenre vannak negatív vélemények. Erre is jött pár, szerencsére elhanyagolható mennyiségben. Abba már régóta beletörődtünk, hogy nem mindenkinek tetszik minden, amit csinálunk. Ez a világ rendje.

Lesz még közös munkátok vele?
Igen, mindenképp szeretnénk megint vele dolgozni, ezúttal valami más formában. Nemsokára kiderül!

Hogy álltok most a külföldi karrierrel?
Kicsit belefáradtunk abba, hogy visszapattanunk egy csomó külföldi kontaktról. A turnézás mindig jól sikerült, nem volt Európában olyan hely, ahol rossz koncertet adtunk volna, vagy a közönség rosszul reagált volna. Sajnos a rajongókat direktben nagyon nehéz elérni. Ha valaki nem szeret beléd a külföldi zeneipar fontos figurái közül, akkor sajnos nem lehet komoly áttörést elérni. Nézd meg hány kitűnő magyar banda nem érte el magasztos céljait a külföldi „befutással” kapcsolatban. Sajnos túlkínálat van, és nem a magyar bandákat keresik a külföldi kiadók, managementek. Sokat kell dolgoznunk még azon, hogy a hazai zenekarok komolyabb áttörést érjenek el nyugaton. Egyelőre csak egyirányú az áramlás.
Ettől függetlenül egy-két dolgot csinálgatunk ilyen irányba is: itt-ott fellépünk Európában, valamint megpróbáljuk a legtöbb helyre eljuttatni legújabb klipünket. Ezen túl nem érdemes szétfeszülnünk, mert akár bele is lehet őrülni abba, hogy nem jeleznek vissza külföldről. Mi azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy minél jobban érezzük magunkat dalírás és koncertezés közben.

Már nagyon régóta benne vagy a magyar zeneiparban. Mi a véleményed róla.... ?
A magyar zeneiparon csúnyán otthagyta a nyomát a válság és az ingyenes letöltések hatása. A klubrendszerünk épp, hogy működik, sokkal kevesebben járnak koncertekre, mint pár éve.
Ugyanakkor sokkal könnyebb eljuttatni a bandákat A-ból B-be, mint az említett nyugati színtéren. Kis ország vagyunk, ennek a hátrányai mellett az előnyei is megvannak. Legutóbb Leander bizonyította, hogy semmi sem lehetetlen, lényegében a semmiből aratott hatalmas sikereket, mindenféle komolyabb háttér nélkül. Ez azt mutatja, hogy a zeneipar átalakul, igazodni kell az új kihívásokhoz! Nyafogni nem érdemes, tenni kell a dolgunk!
Ha már a zeneiparról beszélünk, épp most egy teljeskörű menedzsment céget alapítottunk Tóth Balázzsal (Tesstimony) és Szalkai Tibivel (The Idoru). PIMP my ARTZ lesz a neve. Koncertszervezés és menedzselés mellett tanácsadással, merchandising termékek gyártásával, lemezfelvétellel, videoklip készítéssel és promócióval foglalkozunk majd.



Len