2012. február 1., szerda

Bátky Zoltán ~ Zeneválság

Mostanság sokat lehet hallani a magyar, aranytorkú Bátky Zoltánról az újraindult Stonehenge és a leállt Wendigo, illetve több másik projekt kapcsán. Viszont hogy valóban mi történt vele mostanság, arról egy hosszú, tartalmas interjú keretein belül beszélgettünk. :)

Szervusz, kedves Zoltán. :)
Ha így folytatod, viszlát lesz ebből... :)

Ha az ember, megnézi az életrajzod, meglepően sok zenekarban énekelsz, énekeltél. Gondoltál rá valaha, hogy egyáltalán mást csinálj, a zenén kívül?
Azt hiszem, ez egy elég keserű interjú lesz. Pont egy olyan napon jöttek át a kérdések, amikor egész egyszerűen húztam egy vonalat, hogy valószínűleg ennyi volt. Jelenleg nincs aktív zenekarom abban az értelemben, hogy egy zenekar ugyebár egy folyamatosan dalokat író, azokat rögzítő, valamint rendszeresen koncertező, "jelen lévő" entitás.

A Wendigo-t igazából te alapítottad. Egy másik interjúban Jozzy mesélt róla hogy a zenekar nem igazán működik már. Mesélnél erről?
Sok külső és belső dolog vezetett idáig. Egyrészt eleve húzós az a közel 300 kilométer, ami a zenekar "két fele" között van. Az indulás utáni években, amíg még tartott a fanatizmus, szinte hetente volt az egyik brigád a másiknál hétvégenként, zenéltünk, gyakoroltunk... Meg is volt az eredménye, a megjelent dalokra azóta is nagyon büszke vagyok. Aztán azonban jöttek egyre-másra a dolgok, amiknek egy részét értem, a többit meg nagyon nem.
Egyrészt az első lemez után összetalálkoztunk egy itt élő külföldi üzletemberrel, aki más területeken már sikeres menedzser volt, és úgy gondoltuk, kipróbáljuk, mit várhatnánk egymástól. Mint sajnos kiderült, az illető teljesen marketing-alapon közelített a témához, miközben a zenét módszeresen elkezdte "kicsontozni". Az anti-kedvencem az volt, hogy bármikor elkezdett volna Joe vagy Kozi szólózni, már jött is és mondta, hogy "No fucking Malmsteen!" - a szóló szerinte oldschool dolog, újítani kell meg minden. Sikeresen összezilálódott ettől mindenki agya és lelke. Volt ebből olyan feszültség is, amikor hangszerfelrúgós, próbát otthagyós, a végén kilépős történet lett a vége... akkor hagyta ott az irányvesztett hajót a dobos, Crow. Akkor aztán több mint fél évig le is álltunk, egyszerűen nem értettük, mi veszett el, hogyan tovább, izé... Aztán rábukkantunk Bécire és valahogy azt monduk, bassza meg, csakazértis megcsináljuk a kettes lemezt, mert iszonyú jó dalok voltak ott félkészen. Egy nagyon durva hajrában össze is raktuk őket, ebből lett az Audio Leash lemez. Nagyon szeretem az összes dalt, egyetlen dolog hiányzik a lemezről úgy általában, az első lemez brilliáns szólóinak folytatása. Két olyan gitáros játszik abban a bandában, akik az ország legjobbjai között vannak, és basszus, én nem tudom, mi történt... megijedtek, hogy hátha a külföldi bácsinak igaza van? Nem tudom pontosan, mindenesetre a kritikák is ezt az egy dolgot említik negatívumként erről az albumról.
No, lényeg a lényeg: mire megkevertük és véglegesítettük a lemezt, megint elfogyott az erő és a motiváció a csapat egy részében. Munka, távolság, zavarodottság, egyebek - így eldöntöttük, ezzel a lemezzel le is zárjuk a dolgot. Kitettük ingyenesen letölthető változatban, hallgassa, aki akarja, hiszen az illegális letöltések miatt már úgysem vesz itthon senki pénzért zenét - mi pedig leírtuk a weboldalunkra, hogy most jegeljük a Wendigót, mert nem látjuk értelmét a jelen helyzetben folytatni. Ezek után az első két hónap alatt 38 ezren töltötték le a lemezt, aztán fél éven belül összesen valami hatvanezren. Nem hittünk a szemünknek és a webes statisztikáknak. És nem orosz kémprogramok vagy vírusok voltak, hanem láthatóan valós letöltések... Erre aztán azt mondtuk, próbáljuk meg még egyszer. Megcsináltuk a lemezbemutatót, kurva nagy webes marketingkampánnyal, azt mondtuk, ennyi letöltőből ha csak minden századik eljön a Dürerbe, már fasza lesz minden. Nem jöttek el, 300-an lehettünk... Irdatlan jó koncert volt, de... Aztán valahogy elkezdtek elmaradni a telefonok, az e-mailek, elszálltak az álmok. Legközelebb 2011. februárjában találkoztunk így öten, amikor szóba került, hogy jelölik a zenekart Fonogram díjra. A csapat egy része el se akart jönni, mondván, messze van, egy Fonogramot kissé bundagyanúsan már úgyis a célvonalnál buktunk el, minek megint a bohóckodás... Végül mondtam, hogy legalább együnk-igyunk, érezzük jól magunkat, így egye fene, ott lettünk mindannyian. És erre kaptunk egy díjat. Totálisan nem számítottunk rá. Persze nagy volt az öröm, jaj de jó, szeret minket a szakma (de akkor hol a közönség? - kérdezhettük volna sokadszor), kérdeztem is a többieket, hogy na, ezek után akkor csak lesz már lemez, nem? Lesz, persze. Aztán eltelt egy év szinte nulla kommunikációval.


Fog még valaha működni a zenekar?
Érdekes módon a napokban keresett meg Kozi azzal, hogy dobjunk össze ötleteket. Van neki is jó pár, meg nekem is, szóval most épp ötletelünk. Fogalmam sincs, mi lesz belőle, talán egy újabb online album, vagy pár dal. De hogy lesz-e újra élő, koncertező banda? Fogalmam sincs, itt tartunk...

Miért távoztál a H.A.R.D. csapatából?
Hohó, ez nagyon szép sztori volt, de hagyjuk is. Régen volt már... Az a csapat nekem egy olyan gyerekkori álomnak indult, hogy végre profikkal játszhatok olyan hard rock / AOR zenét, amin felnőttem. Aztán lassan kiderült, hogy míg számomra ez a zene Amerikát, Angliát jelenti (TNT, Tyketto, Dare, Blue Murder, Def leppard, és a többi), a többieknek sajnos azt a magyar egyen-hard rockot, ami nekem a kőbánya blúz és a kbányai világos, nem több. Csepelen nincs tengerpart, Pesten nincs Sunset Strip, és ezt sajnos én még akartam volna varázsolni, de a többieknek akkor más ötleteik voltak. Látszik is azóta, hogy gyakorlatilag teljesen kicserélődött a gárda, a jelenlegi Hard azt csinálja, amit csinálni akar. Én pedig még mindig szeretnék egy igazi, '89-'91-es HR/AOR anyagot összehozni valakivel, aki lélekben nem Csepel és Kőbánya. De ez azt hiszem, szintén megy a levesbe.

Várható későbbre újabb közös munka, akár vendégszereplés?
Nem hinném.

Mindig is nagyon érdekelt, hogy az egyik számomra legkedvesebb dalomban, az Éterben vendég-énekeltél. Szóval, mesélnél a dologról?
A Watch My Dying kísérleti brutalitását, húsba harapó harmóniáit régóta szeretem, ők a magyar progresszív (és a szó eredeti értelmét értjük ide) zene mai alapvetései. Így aztán, amikor valahogy eljutott hozzám a hír, hogy egy sok énekest felvonultató lemez készül, ahol én is kaphatnék dalt, rögtön ugrottam. Az Éterre nagyon dallamos, keleties, kissé perverzen elnyújtott dallamokat pakoltam sok vokállal, amire Gaobr nagyon jól hozza a saját karcos hangját (és kiválóan nyom dallamokat is, aminek nagyon örültem). Szeretem a szöveget is, ami számomra a zenei és egyéb agymosást mutatja be, és a birkákat, akik miatt lassan mi magunk, egykori zenészek is csak a múlt részei leszünk, a félrefésült tüctüc kiskölykök pedig nem mások, mint termékek és termék-reklámok...

Van egy új projekted is, PhoeniX Files. Hogy fújt össze titeket a szél?
Nincs. A Wendigo leállásával egy időben kezdtünk el zenélgetni, Joe ugye onnan jött, Szebényi Danit a H.A.R.D.-ból hoztam, Crow a Wendigo előző dobosa volt, Berennel pedig együtt kezdtem még zenélni anno a kilencvenes évek elején. Sok munka volt a zenekarban, sok-sok rendszeres próba, egy házi barkács EP és egy stúdiós EP... Viszont valahogy mintha mindenki másfelé vitte volna a dolgot, nem volt egységes zenei arca. Fura volt thrash bandákkal együtt fellépni a smooth-jazz dalokat is tartalmazó repertoárral, sajnos visszaütött a "merjünk sokszínűek lenni" elv. Aztán itt is jött a káosz, végül elcsendesedtünk és mindenki ment csinálni mást.

Ami engem és valószínűleg a legtöbb olvasót is izgatja, az az újraalakult Stonehenge. Minek köszönhető hogy újra együtt vagytok?
Igazából 2003-tól egy lezáratlan történet volt a Stonehenge. Az Angelo Salutante lemez számunkra is hihetetlen szakmai sikert hozott, a világ minden táján csodákat írtak róla, keresték, szerették, itt-ott még ki is adták (Spanyolország és Portugália mellett Dél-Koreában és Japánban is megjelent). Ott igazából szintén a már említett, és sajnos szokásos "káosz a fejekben, káosz a lelkekben" időszak jött el, ami először az én kilépésemhez, majd a zenekar leállásához vezetett.
Éreztük azonban mind, hogy valahol mondat közben hagytuk abba, ezért 2008 környékén valahogy elkezdtünk újra tapogatózni, beszélgetni, próba-szerű örömzenéket tartani. Végül úgy alakult, hogy felszívtuk magunkat annyira, hogy készen álltunk egy nagyobb szabású visszatérésre, ez lett a MetalFest nagyszínpada tavaly nyáron.

Hogy fogadtak a régi rajongók tavaly a MetalFesten?
A régiek nagyon jól, csak már kevés volt ott... A lemez idén már 11 éves, élőben utoljára 2002-ben lépett fel a csapat: aki akkoriban volt koncertre járó fiatal, ma már egy bankban szív napi 10 órán át nyakkendőben, vagy a műhelyben kaparja össze a végtörlesztésre valót, nincs már az életükben a zene. Aki pedig manapság koncertre jár, már nagyrészt nem is ismeri a zenekart - gondolj bele, a mai 20-25 éveseket az anyukájuk még nem engedhette el koncertekre akkor, amikor utoljára színpadon voltunk.
Ráadásul valamiért a tavalyi MetalFesten lesújtóan kevesen voltak. Ezt már csak azért sem értem, mert előző évben iszonyat tömeg volt, és már akkor is itt figyelt a válság... A 2011-es rendezvény ráadásul sokkal jobban szervezett, helyszínek terén, ellátásilag, elrendezésileg is ezerszer jobb volt... csak épp nem voltak emberek. Nem is csodálom, hogy idén kimarad... Lényeg a lényeg: az aktív zenéléstől nagyrészt elszokott többiek akkorát csalódtak a nagyra tervezett, de csak kicsit durrant visszatérésben, hogy azóta az van, amit már sokszor leírtam ebben az interjúban: káosz a szívekben, káosz a lelkekben... Dolgozunk, vannak új dalok, de nem tudom, hogy lesznek-e koncertek... Bár tudnám...

Gondolom nagy erőkkel készül a visszatérő album is.
Dalok vannak, albumot szép lassan nem érdemes csinálni, és bizony nem is éri meg. Másfélmillió forintos költség alatt nem jössz ki egy lemezzel (legalábbis jól felvett és megkevert anyaggal biztosan), amiből a jelenlegi helyzetben pár tízezer forintot látsz vissza. Maximum. Nincs pénz, nincs energia... Akik olyan rétegműfajokban, mint a metal, ma itthon lemezt adnak ki, azok vagy annyira gazdagok, hogy megtehetik, vagy még annyira fanatikusak, hogy 1-2 lemezig benyelik a hihetetlen mínuszokat. Aztán eltelik pár év, és ők is ugyanilyen megkeseredett interjúkat fognak adni.

Nyáron fogtok játszani pár nagyobb hazai fesztiválon is?
Őszintén? Nem hiszem. Nem kíváncsi ránk senki, nincs szervezőnk, mi magunk pedig zenészek vagyunk, nem szervezők, rosszul csináljuk, és nem is csináljuk szívesen. Az emberek maguktól már nem kíváncsiak a Stonehenge-re (sem), a Facebookos meg egyéb "szavazd be a kedvenc bandádat" játékokkal pedig nem vagyok hajlandó lemenni kutyába. Szóval...
Emellett az After Crying is épp leállt, a Creatura lemez novemberi megjelenése és a Művészetek Palotájában tartott 25. jubileumi koncert után itt is épp csendes szakasz van, ráadásul itt is vannak a sokszor visszacitált káoszból eredő változások, majd csak lesz valami...

Több hangszeren is játszol, és ha jól tudom, akkor ezt ki is használod a saját kis házi stúdiódban.
Gitározom, dobolok, billentyűs hangszereken is kiismerem magam, fuvolázom és didgeridoo-zom. Ennek ellenére a házi stúdió egy újpesti panel hetedik emeletén, a sajttá lyuggatott, vékony falak között található, sréhen szemben konkrétan bűnözők laknak, akik simán rám törik az ajtót, ha nem tetszik nekik a rendszer, szóval leginkább demózás folyik, amikor feléneklés van, az mindig csak az alapok gyors felvinnyogását jelenti, végleges anyagot sajnos sosem tudok megcsinálni énekileg a hangerő miatt. Így kéne készülnie a hazai csoda-daloknak, miközben pár ezer kilométerrel arrébb a bandák még mindig "stúdióba vonulnak", hogy megírják (!!!!!!!!!!!!!!nem csak felveszik, ott is írják!!!!!!!!!!!!!!!!) a lemezt. Némelyest kontrasztos...

Jó magam is tevékenykedem ilyen téren. Kíváncsi vagyok milyen hardvereket és szoftvereket használsz.
Cubase / Nuendo, egy valagnyi virtuális hangszer (EZdrummer Metal Machine, Drumkits from Hell, Broomstick Bass, rahedli Kontakt alapú hangkönyvtár és egyéb cucc), az akusztikus és elektromos gitárom, egy Cakewalk / Roland hangkártya, keverő, miksi, meg egy lepattant irodai szék. Ja, és PC. Nem állok be az almás sorba...

Ezek a dalok el is érhetők valahol?
Mármint a nem-zenekaros sajátok? Egyrészt dolgozom "üzletszerűen", tehát kísérőzenék, reklámzenék, ilyesmik is befigyelnek, de ez persze értelemszerűen nem művészi önkifejezés (legalábbis nem sokszor). Tonna dalkezdemény kerül a fiókba, mivel ugye épp a fent vázolt "zenekar van is de nincs is" helyzet van, de ki is pakolok néha ezt-azt YouTube-ra meg egyéb helyekre. A bzmusic.hu-n kint van pár, valahol a blogban.

A másik, amiben azt hiszem hasonlítunk, az az újságírás. Mit gondolsz egy újságíró mitől lesz igazán jó?
Sokváltozós dolog ez is, többek között attól függ, miről kell írnod, kinek... Ami stílusfüggetlen, hogy legyél ultra-tájékozott, és amit mégse tudnál, arról tudd, hogy honnan tudhatod meg. Legyen saját hangod és merd használni még akkor is, ha elvileg kötött dolgot csinálsz - akkor bújtasd el magad a sorok között, egy-egy jelzővel. Jómagam most épp egy üzleti informatikai portál szerkesztő-újságírója vagyok (bitport.hu), emellett egy PR-cég számára végzek különféle kreatív feladatokat, infografikák készítésétől reklámszövegíráson át a videókészítésig.

Hogy keveredtél a szakmába?
A lehető legegyszerűbben, ez a végzettségem, a Havas Henrik-féle "istállóban" tanultam. Persze jó ideig nem ezt csináltam, illetve csak érintőlegesen, aztán írtam zenei médiába is, sokáig voltam a GameStar munkatársa és ezzel egy időben a PC World online főszerkesztője is. Mára igazából pont végre elértem, hogy rugalmas munkaidőben, rugalmas helybeosztással dolgozom, tehát elvben a zenére rendezkedhettem be végre... csak a zene időközben kirendezkedett belőlem.

Nem nehéz ennyi mindent összeegyeztetni a magánélettel? Vagy a kettő együtt folyik talán?
Nehéz, de nem megoldhatatlan. Persze sok rohangálással, egyeztetéssel, tervezgetéssel, idegeskedéssel és nem-alvással jár, de egyelőre működik. Fontos, hogy meglegyen a családi háttér is, tehát otthon ne okozzon gondot, ha épp a sokadik próba miatt nem vagyok otthon, vagy műsort vezetek valami rendezvényen egész hétvégén, esetleg megtelik a lakás valamelyik zenekarral és itt demózunk... Ezen a téren szerencsére minden rendben van, a család mindkét hölgytagja (beleértve a macskát is) ultratoleráns a zenével, idegeskedéssel, minden egyébbel kapcsolatban. A reménytelenséggel és a fásultsággal már nem birkóznak meg ilyen könnyen, de hát, ilyen ez a magyar ex-zenész szakma...