2011. december 23., péntek

Portré ~ John Petrucci

John Peter Petrucci (1967. július 12. – ) amerikai gitáros, dalszerző, aki főként a Dream Theater progresszív metalzenekar alapító tagjaként ismert. Nemcsak az együttes egyik fő dalszerzője, de ő írja a zenekar dalszövegeinek nagy részét is, valamint az 1999-es Metropolis Pt. 2: Scenes from a Memory album óta pedig producere is a zenekarnak (2010-es kiválásáig Mike Portnoy is betöltötte ezt a szerepkört). A Dream Theater mellett számtalan projektben megfordult már, közülük a Liquid Tension Experiment az egyik legismertebb, de többször is színpadra lépett a G3 keretein belül is. A G3-ba hatszor hívták meg, többször mint bármely más gitárost. Emellett több projektben is részt vett, de 2005-ben egy instrumentális albumot is megjelentetett Suspended Animation címmel. Az utóbbi 25 év egyik legelismertebb és legnépszerűbb metalgitárosa, aki több zenei stílusban is otthonosan mozog. Joel McIver 2009-ben megjelent The 100 Greatest Metal Guitarists című könyve alapján John Petrucci lett minden idők 2. legjobb metalgitárosa (a dobogó legfelső fokára Dave Mustaine került). Emellett szerepelt a GuitarOne magazin Top 10 Greatest Guitar Shredders of All Time (minden idők leggyorsabb gitárosai) listáján is.

Kings Parkban, New York egyik városrészében nőtt fel, Long Island-en. Először 8 éves korában vett gitárt a kezébe, de a hangszer ekkoriban még nem kötötte le eléggé a figyelmét. Gyerekkori barátja, a későbbi Dream Theater billentyűs Kevin Moore hatására kezdett el újra gitározni 12 éves korában. Petrucci így hamarosan Moore akkori zenekarában játszott. Zeneelméletet kivéve nem vett hagyományos gitárórákat, hanem példaképeit figyelve tökéletesítette tudását. Ekkoriban olyan zenekarok voltak rá hatással, mint a Beatles, a Metallica, az Iron Maiden, a Queen, valamint a 70-es évek progresszív rock előadói. Gitárosként nagy hatást gyakorolt rá többek között Steve Morse, Steve Howe, Steve Vai, Stevie Ray Vaughan, Al Di Meola, Alex Lifeson, David Gilmour és Allan Holdsworth játéka is. A 80-as évek elején ismerte meg Yngwie J. Malmsteen játékát, akiről később így nyilatkozott: "Miután először hallottam őt a Steelerben, teljesen megőrjített. Az összes szólóját, mindet megtanultam." A középiskola elvégzése után beiratkozott amerika egyik legnevesebb zeneiskolájába a Berklee Collage of Music-ba. Vele tartott gyermekkori barátja a basszusgitáros John Myung is. Az intézmény falai között találkoztak Mike Portnoy dobossal, akivel megalapították a Dream Theater elődjének tekinthető Majesty zenekart. Már Kevin Moore-al és Charlie Dominici-vel kiegészülve vették fel a debütáló When Dream and Day Unite albumot. A korong csak európában és japánban keltett kisebb feltűnést, de James LaBrie csatlakozása és az 1992-es Images and Words lemez meghozta a zenekar számára az áttörést.
A Dream Theater ezt követően a progresszív metal legnagyobb alakjává nőtte ki magát, John Petrucci pedig az utóbbi 2 és fél évtized egyik legnagyobb hatású metalgitárosává vált. Számos szakmai elismerést tudhat magáénak, 1994-ben elnyerte az "év gitárosa" címet, míg egy másik magazin a 3. legjobb gitárosnak szavazta meg Jimi Hendrix és Eddie Van Halen után. Legutóbb 2007-ben nyerte el a Total Guitar Magazine "év gitárosa" címét, 2011-ben pedig a Dream Theater The Dark Eternal Night című dala nyomán szerzett elismerést, melynek riffjét a Total Guitar Magazine kinevezte a 21. század negyedik legjobb gitárrifjének.
1995-ben kiadta első oktatóvideóját Rock Discipline címmel. A kiadványon nemcsak szólógitárosi képességeit osztja meg az érdeklődőkkel, hanem szó esik bemelegítő gyakorlatokról és akkordjátékról is. Ugyan a kiadvány nem kezdő gitárosoknak készült ennek ellenére máig keresett darabnak számít. Emellett gyakran közölt írásokat a Guitar World Magazine magazin "Wild Stringdom" ("vad húr-birodalom") című rovatába is. Ebből később egy könyvet is kiadtak ugyanezen címmel. A Dream Theater mellett számtalan projektben is részt vett, melyek száma különösen a 90-es évek végén emelkedett meg. Ezek közül az egyik legismertebb a Liquid Tension Experiment, de játszott az Explorers Club első lemezén is. Az Age of Impact című anyag terjedelmes hosszuságú progresszív rock/metal dalaiban olyan legendás zenészekkel játszott együtt, mint Terry Bozzio, Billy Sheehan, Steve Howe, James Murphy, vagy Trent Gardner. Egyéb projektjei közé tartozik a Nightmare Cinema rockparódia is, ahol Johnny James álnéven szerepel. Hírneve jócskán megnőtt a G3 turnéknak köszönhetően, ahová először 2001-ben hívták meg. Ezt követően 2005-ben 2006-ban és 2007-ben is kapott meghívást, így többször turnézott a G3-mal, mint bármely más gitáros. A koncerteken olyan legendás gitárosokkal lépett egy színpadra, mint Joe Satriani, Steve Vai, vagy Paul Gilbert. Saját műsorában Mike Portnoy és a Dixie Dregs-ből ismert Dave LaRue játszott mellette.
A G3-turnék saját lemez kiadására inspirálták, mely Suspended Animation címmel 2005-ben jelent meg a Sound Mind Music gondozásában. Az instrumentális anyag produceri munkálatait maga Petrucci látta el, mely egy gitárközpontúbb Dream Theater és Liquid Tension Experiment keverékeként leírható muzsikát tartalmazott. Az anyag nagy sikert aratott a rajongók és a kritikusok körében is, melyről a Glasgow Kiss és a Damage Control dalok rendre felcsendültek a G3 koncerteken is. További vendégszereplései közé tartozik egy Queen tribute lemez, de felbukkant Marty Friedman, Jordan Rudess és Derek Sherinian lemezein is. Emellett zenét írt a Digital Pinball: Necronomicon című videojátékhoz. A két perc hosszuságú szerzemények a Prologue és az Epilogue címet kapták. Egy Jordan Rudess interjúban kiderült, hogy Petrucci gyakorló katolikus. Felesége Rena Sands aki a Meanstreak nevű női heavy metal együttes gitárosa. Három gyerekük van: Samantha és Reny (ők ikrek), valamint Kiara. Unokaöccse Jake Bowen aki szintén gitározik, mégpedig a Periphery nevű progresszív metalegyüttesben. Szabadidejét főként családjával tölti, szeret filmeket nézni, és síelni. Nagy rajongója a testépítésnek, maga is rendszeresen jár edzeni, emellett tagja a NARAS nevű amerikai zenei szervezetnek is.



Len