2011. november 3., csütörtök

GRAV!TY

2008. év elején alakult egy zenekar Rock + Band néven, ami később az Amchrass majd végül év végén a GRAV!TY nevet kapta. A zenekar viszonylag hamar koncertképessé vállt és pozitív visszajelzéseket is kaptak, többek között a Fejér Megyei Diáknapok, Zorall II. Sörolimpiája, a székesfehérvári Anti Playback Party, a Művészetek Völgye taliándörögdi állomása, a budapesti Old Man's Pub, és nem utolsó sorban a székesfehérvári FeZen Klub.
A zenekarnak három oszlopos tagja van már egy ideje, Konta Regina és Konta László, illetve Kádár Tamás. Körülöttük a tagok folyamatosan cserélődnek.
Első sorban a jó hangulat miatt zenélnek és nem pedig a világot szeretnék megváltani, ami számomra mindenképpen pozitív.
Saját elmondásuk szerint "dirty" amúgy piszkos hardcore zenét játszanak.
A közeljövőben készülnek felvenni egy lemezt, majd azt követően egy turné keretein belül bemutatkoznak az ország több pontján is, úgyhogy figyeljétek őket, hátha ti is személyesen megtapasztalhatjátok, milyen a dirty hardcore. :)



http://www.gravityband.atw.hu/
http://www.facebook.com/dirtyhc